Folyik a munka a sepsiszentgyörgyi, Gyöngyvirág utcai református templom mögött, ahol a Diakónia Keresztyén Alapítvány kezdeményezésére a fogyatékkal élők számára épül központ. Makkai Péter református lelkész szerint októberre tervezik az épület átadását.
Addig azonban még akad tennivaló, a járdát, a bejáratot rendezgetik. Nem is akárhogyan: a Csíki utca felújítása során felszedett macskaköveket használják fel újra. Másik érdekessége az építkezésnek, hogy tucatnyi, idegen nyelven beszélő személy tevékenykedik az épület körül. Hollandiából érkezett önkéntesek — köztük fiatalok és középkorúak, nők és férfiak egyaránt — segédkeznek ugyanis a munkálatoknál.
Arend van Lohuizen középkorú férfi, akárcsak kilenc másik társa, a hollandiai Kampen városából érkezett. Mint fogalmazott: azért jöttek, hogy az embereken segítsenek. Mert embereken segíteni jó dolog. A Stichting Kontakt Kampen-Hongarije/Roemenie Alapítvány révén jöttek, amely elsősorban magyarországi és romániai jótékonysági tervezeteket támogat. Magyarországi kapcsolataik huszonöt évvel ezelőtt kezdődtek, Romániára a rendszerváltás után terjesztették ki tevékenységüket. Eleinte csomagokkal, pénzzel segítettek, mostanában nagyobb tervekben vesznek részt, önkéntes munkát is vállalnak. Tavaly Kőhalomban voltak, de megfordultak már Ditróban, ahol a kórház konyhájának rendbetételénél segítettek, Kolozsváron a süketnémák intézetében, másutt kultúrház felújításában vettek részt. Mint mondta, náluk igencsak elterjedt az önkéntes mozgalom. Az alapítvány évente kétszer is rendez gyűjtést, ruhákat, bútort adományoznak az emberek, könyvesboltjuk is van, így szereznek pénzt. Munkájukat pedig mindig komolyan veszik: naponta nyolc órát dolgoznak a központ építésénél, péntekig itt lesznek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.