Közös bennük, hogy erőszakba torkolltak, áldozatokkal jártak, de az is, hogy mindmáig egyiket sem vizsgálták ki, a bűnösöket nem vonták felelősségre. Holott nem csak az áldozatok emlékének tisztelete, az igazságtétel, a történelmi múlt ismerete miatt lenne oly nagy szükség erre, hanem azért is, mert e három esemény voltaképpen évtizedekre meghatározta azt az irányt, amelyen az ország elindult.
Ideje lenne végre tisztázni, miként is kerültek hatalomra rögtön a temesvári felkelés után ugyanazon kommunista államhatalom másodvonalbeli képviselői, kinek az érdekeit szolgálta a terroristák ürügyén elrendelt fegyveres beavatkozás, ki a felelős a kioltott emberi életekért, miként lehetséges az, hogy az új demokrácia alapintézményeit a régi rendszer hűséges kiszolgálói hozták létre és kezdték el irányítani. Majdnem három évtized után, a 2016-ban újraindított ügyészségi kivizsgálás eredményeként újabban mintha kezdenék végre kimondani az igazságot, a vádemeléstől azonban még messze járunk, a forradalom pere pedig várhatóan sokat tart majd.
Nem számíthatunk gyors eredményre a bányászjárás perében sem, amelynek első tárgyalása tegnap zajlott a bukaresti katonai táblabíróságon. Pedig fontos és sürgető lenne pontosan látni, miként lehetetlenítették el már 1990-ben a múlttal való leszámolást és a közélet megtisztítását célzó törekvéseket, miként használta ki a nevében új, módszereiben, reflexeiben, meggyőződéseiben régi hatalom a különféle társadalmi rétegek egymásnak ugrasztásában rejlő lehetőséget saját hatalma megszilárdítására.
De legalább e két esemény kivizsgálása, a felelősségre vonást célzó eljárás elkezdődött – nem úgy, mint Marosvásárhely véres márciusa esetében, melynek ügyében azóta sem kezdeményeztek valódi vizsgálatot. Pedig alighanem annak gyökere is itt rejlik valahol, hogy Romániában 2018-ban is sokan és sokat beszélnek a titkosszolgálatok túlhatalmáról, hiszen a marosvásárhelyi események nyomán alakult újra hivatalosan is az új nevet kapott szekuritáté. De ugyanitt keresendő annak oka is, hogy Marosvásárhelyen pár éven belül végleg elbillent az etnikai mérleg, a székelyföldi, erdélyi magyarság egyik potenciális bástyáját veszítette el, és a történtek nyomán beindult kivándorlás jelentős mértékben gyengítette a magyar közösséget demográfiai, gazdasági, kulturális szempontból egyaránt.
Ne csodálkozzunk tehát, hogy olyan a romániai demokrácia, amilyen, és hogy a valódi jogállamiság ma is csak álom – ezek az ország fejlődését az új kor kezdetén döntően befolyásoló, mindmáig tisztázatlan ügyek világítanak rá leginkább arra, hogy a baj valahol az alapokban keresendő. Ezért hasonlít ma sok tekintetben Románia ama bizonyos házhoz, melyet homokra építettek…