Sepsiszentgyörgyön a Tanulók Házának udvarán, a 2007-ben felállított emlékműnél a világ legnagyobb ifjúsági mozgalmának vezetőjére, Lord Robert Stephenson Smyth Baden-Powellre – becenevén Bi-Pi – emlékeztek születésének 161., a cserkészet alapításának 111. évfordulóján, tegnap. Egyperces csenddel adóztak a mennyei hazába költözött Molnár Tibor főszakács és Gaál Sándor volt szövetségi elnök emlékének.
Székely István, a Háromszék körzet vezetőjének irányításával zajlott a rendezvény a hideg szélben, amelyen a 40-es Szent György Cserkészcsapat tagjai is részt vettek Karácsony Csaba csapatparancsnok-helyettes vezetésével. Az ima után Sorbán Boglárka diáklány összefoglaló megemlékezést olvasott fel, majd Ferencz Eszter elszavalta A cserkészvezető imája című verset. Kovács Levente kökösi református lelkipásztor, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat lelki vezetője igét olvasott fel és áldást mondott.
Lapunk kérdésére, hogy mit jelent számukra a cserkészet, a csíkszentkirályi születésű Csiszér Csaba cserkészvezető, ötgyermekes családapa elmondta, hogy a hétköznapokban megélik a cserkészetet, Bence fia pedig a jó közösségért jár a csapatba. Székely István, aki 2006-tól körzetvezető és a 14-es cserkészcsapat csapatparancsnoka, így foglalta össze az eszme lényegét: „A cserkészet egy életforma, ahol a gyerekekkel, ifjakkal és felnőttekkel úgy tudunk jókedvvel együtt dolgozni, játszva együtt tanulni, valamit tenni a közösségért, a jövőért, hogy az ember még jól is érzi magát.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.