Hírsaláta

2018. február 23., péntek, Belföld
SE MAGYARUL, SE ANGOLUL. El kell távolítani a magyar és angol nyelvű feliratokat a tusnádfürdői új városháza homlokzatáról – döntött a Hargita Megyei Törvényszék, elfogadva a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) tavaly októberben benyújtott kérését.
 
Az ítélet – amelyben a nem román nyelvű feliratok levétele mellett 1050 lej perköltség kifizetésére is kötelezik a fürdőváros polgármesterét – nem jogerős, a marosvásárhelyi ítélőtáblánál lehet fellebbezni. A perben az egyesület egyrészt azt kifogásolta, hogy a magyar és angol nyelvű feliratok a román nyelvű mellett, nem alatta szerepelnek, és az elnevezéseket is tévesnek tartja: szerintük nem azt kell kiírni, hogy Városháza, hanem azt, hogy „Tusnádfürdő Város Helyi Tanács” és  „Tusnádfürdő Város Polgármesteri Hivatal”. Albert Tibor polgármester már közölte is, hogy fellebbezni fog, és azt is elmondta: a tárgyaláson több román–magyar szótár meghatározását is bemutatták, amelyek szerint a Primărie kifejezés magyar megfelelője a Városháza (vagy Községháza), de a bíró a korábbi hasonló perekben hozott ítéleteket is figyelembe vette. Lesz egyébként egy másik per is, mert hétfőn az ADEC átiratban szólította fel a polgármestert, hogy a városháza előtti rúdra felhúzott zászlók közül a székely és városzászlót vegye le, Albert Tibor pedig erre nem hajlandó. (Székelyhon)
A ROMÁN BIZTOS IS AGGÓDIK. Rendkívül aggasztónak tartja a regionális kórházak 2015 júliusában jóváhagyott projektjének késését Corina Creţu regionális politikáért felelős európai uniós biztos, aki úgy látja, hogy még 2019-ben sem fog elkezdődni a három rég várt egészségügyi intézmény építése. A román hatóságoknak sürgősen fel kell gyorsítaniuk az előkészítő in­tézkedéseket, egy ilyen horderejű beruházás megvalósításhoz minden illetékes teljes figyelmére szükség van – jelentette ki az amúgy szintén szociáldemokrata Creţu szerdán Brüsszelben a Viorica Dăncilă kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón. A miniszterelnök akkor elengedte a füle mellett a nyilatkozatot, rövid idő múlva azonban egy rövid kormányközlemény látott napvilágot, amelyben lakonikusan leszögezik, hogy „a regionális kórházak projektjeinek kiemelt figyelmet szenteltek”. Corina Creţu azt is elmondta: a Regionális Operatív Programban tapasztalható lemaradások miatt Románia idén 831 millió euró uniós támogatást veszíthet el. (Hotnews)
HAZUDOTT A PÁTRIÁRKA. Újabb bűnvádi eljárást indít a korrupcióellenes ügyészség Teodosie konstancai érsek ellen: a nyomozó hatóságok félrevezetésével, hamis tanúzással és folyamatosan elkövetett szolgálati visszaéléssel gyanúsítják az ortodox főpapot. Az ügyészség közleménye szerint Teodosie hamis feljelentéseket tett a beosztottjai ellen. A főpap és két alárendeltje ellen tavaly februárban a mezőgazdasági kifizetési ügynökség megkárosítása miatt emeltek vádat. 2010 és 2016 között ugyanis 1,3 millió lej értékű, uniós alapokból származó támogatást vettek fel nem létező szőlőültetvényekre. Az új, hamis tanúzási ügyben Teodosie hamis dokumentumokkal támasztotta alá feljelentését, tavaly november-decemberben pedig törvényt szegve és rosszhiszeműen függesztette fel feljelentett beosztottjait és vonta meg a fizetésüket. (Főtér)
Cikk megjelenési időpontja: 2018-02-23 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint kétirányúvá kellene-e tenni a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron utcát?







eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2018-02-23: Belföld - :

Sok a beteg, de nem hirdetnek járványt

Még mindig emelkedik az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma Romániában: az elmúlt héten számuk megközelítette a 135 ezret, ami 4,4 százalékkal magasabb az előző hetinél, és több mint 50 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában feljegyzett adatot.
2018-02-23: Belföld - :

Korrupcióból jeles

Világviszonylatban az 59., az EU 28 tagállama közül pedig a 25. helyen áll Románia a közhivatalnokok és politikusok körében érzékelt korrupció tekintetében – derül ki a Transparency International nemzetközi szervezet legfrissebb rangsorából. A szerdán közzétett éves jelentés a korrupcióérzékelési index alapján rangsorol 180 országot.