A Badi Vince által a kilencvenes években kifejlesztett, sajátos ízvilágú kézdivásárhelyi Badi mustár márkanév 2008-ban került a Mi-Tu-Ház Kft. tulajdonába, akik azóta is igyekeznek megőrizni a termék jellegzetességét. A recept átvételekor közjegyző előtt húszéves egyezség született a vásárló cég és Badi mester között: Badi név alatt bármilyen mustárt piacra dobhatnak, feltéve, ha azt a megálmodója megfelelőnek találja. Badi Vince receptje alapján egyedi ízű és csomagolású termék készül tartósítószer nélkül, természetes alapanyagokból, talán éppen ezért a Badi mustár ma már nemcsak Háromszéken és Erdélyben népszerű, de meghódította a román vidékeket is, pár évig Magyarországon is jelen volt, sőt, még az Amerikai Egyesült Államokba is eljutott.
Hogyan lett Imre Sándorból mustárgyáros?
A Badi mustár olyan termék, amely a székely ízvilágot hangsúlyosan magában hordozza: egyedi, karakteres. A Badi mustár első megjelenése óta több alkalommal megújult, mind ízében, mind csomagolásában. A termék tormás mustárként került tíz évvel ezelőtt a Mi-Tu-Ház Kft. tulajdonába, és azóta még három ízzel – édes, mézes és csípős – bővülve került piacra többféle kiszerelésben. Belföldi forgalmazásra készül a 200 grammos műanyagpoharas változat, míg a 270 grammos, befőttesüvegbe csomagolt változatot főként külföldön értékesítik. Ezenkívül 450 és 1000 grammos adagokat is gyártanak, ez utóbbit leginkább vendéglátóegységek részére ajánlják.
A Badi mustár azért is olyan „sápadt”, mert nem használunk semmilyen színezéket – árulta el bevezetésképpen Imre Sándor, az 1992-ben feleségével, Ildikóval alapított Mi-Tu-Ház Kft. tulajdonosa. A cégnek jelenleg huszonkét alkalmazottja van, közülük öten dolgoznak a termelésben. Elmondása szerint a véletlennek köszönhetően lett belőle mustárkészítő. Miután 2007. január elsején Románia európai uniós tagállam lett, olyan követelmények, előírások léptek hatályba a termelés terén, amelyekről a Badi mustár „atyja” úgy érezte, nem tudja teljesíteni. 2008 március 15-én a sors úgy hozta, hogy a Gábor Áron téren egymás mellé kerültek, és akkor mondta el Imre Sándornak, hogy ilyen feltételek között tizenhét év után már nemigen akar mustárkészítéssel foglalkozni, és megkérdezte, nem érdekli-e az üzlet. Aznap délután már nyélbe is ütötték a vásárt. A cég addig is forgalmazója volt a Badi mustárnak, tudta, hogy már van egy biztos piaca, a fogyasztók körében kedvelt. A Mi-Tu-Ház cég Hagyományos Badi mustárként óhajtotta forgalmazni, de a mezőgazdasági minisztérium már levédte a hagyományos nevet, ezért erről kénytelenek voltak lemondani, és Badi tormás mustárként folytatták a termelést.
Négyféle mustár
Termékskálájuk is bővült, a fogyasztók kérésére az édes mustárt is piacra dobták. Ennek érdekes története van – mesélte a cégtulajdonos –, az utcán állította meg egy háziasszony, aki elmondta, hogy a Badi mustár amúgy nagyon ízletes, jól megy a száraz székely szalonna és kolbász mellé, de nem lehet finom majonézt készíteni belőle. Innen jött az ötlet, hogy Badi Vince segítségével készítsenek egy új terméket. A piac visszajelzése szerint ez jó lépés volt, és ezt követte a mostanra szintén népszerűvé vált mézes keverék és a csípős mustár, amely a keményebb, pikánsabb ízvilág kedvelőinek tetszik. Imre Sándor arról is beszélt, hogy bármerre fordult meg a nagyvilágban, nem a táj szépsége ragadta meg, hanem két-három féle mustárt vásárolt. Így akadt rá a mézes mustárra, aminek nálunk is jó piaca lett, a fehér húsokkal nagyon jól lehet párosítani, és gasztronómiai keverékekben is megállja a helyét.
Induláskor 250–300 kg mustárt készítettek és adtak el havonta, elsősorban a saját üzlethálózatukban és a partnerüzletekben. Mára ez a mennyiség eléri a havi 3,5–4 tonnát, ami legkevesebb tizenkétezer kicsi műanyagpoharat, a 450 grammosból pedig 2500–3000 üveg mustárt jelent. A Badi mustárt az Elan Trió Kft. üzletlánc részére más márkanév alatt, Góbé termékként Kézdivásárhelyi édes mustár néven szállítják. Ezzel a márkanévvel egész Székelyföldön forgalmazzák a kézdivásárhelyi mustárt. Amióta a mezőgazdasági minisztérium felszabadította a tiltást, már nem kell licenc a névre, hanem a termelők saját felelősségükre adnak nevet termékeiknek, a bukaresti kereskedők olyan márkaneveket kérnek, mint a Zamfir mustár, vagy a jászvásári forgalmazónak, a Casa Tradiţiei cégnek készítenek mustárt.
Miből készül?
A Badi mustár fő összetevője a mustármag. A mustár tartósítása természetes úton történik, ecettel és termesztett tormával. Imre Sándor szerint Székelyföldön a mustármagtermelés sajnos még gyermekcipőben jár, inkább a mezőgazdasággal foglalkozó nagyobb cégek szoktak nagy ritkán vetésforgóként mustármagot termelni, mert a szakemberek szerint a burgonyával szemben nem kifizetődő ezzel foglalkozni. A Háromszékről beszerzett mustármagot Konstanca megyéből egészítik ki. Pár éven keresztül a burgonyakísérleti állomás termelt mustármagot, de mivel megszűnt a támogatás, tavalytól már nem ültettek. A többi szükséges nyersanyagot is közvetlenül a háromszéki és Hargita megyei kistermelőktől szerzik be.
Székely termék
A 2011-es esztendő fontos mérföldkő volt a Mi-Tu-Ház Kft. életében: megkapták öt évre a Székely termék minősítést, amit 2015-ben újabb öt esztendővel hosszabbítottak meg. Ennek a minősítésnek köszönhetően a Badi mustár székely autentikus mustár lett. A Székely termék levédésével és a termékek hazai és külföldi üzletláncokba való eljuttatásával a védjegy megalapozóinak célja, hogy a székely gazda munkájának gyümölcseit tegyék az európai fogyasztók asztalára. A turizmussal összekapcsolva, hazai és külföldi szakvásárokon népszerűsítik a székely termékeket, így a Badi mustárt is. A cégtulajdonostól azt is megtudtuk, hogy nagyon jó az együttműködés Hargita Megye Tanácsával, illetve a mezőgazdasági irodával, akiknek köszönhetően a Badi mustár nagyon sok helyre eljutott.
Irány Magyarország!
A kézdivásárhelyi mustár világhódító útja pár évvel ezelőtt, a bukaresti IndAgra nemzetközi szakkiállításon kezdődött, ahol az akkori megyei mezőgazdasági kamara és egy mezőgazdasági minisztériumbeli államtitkár támogatásával díjmentesen állíthattak ki. Ott olyan ügyfelekre tettek szert, akik a mai napig személyesen hozzájuk fordulnak rendeléseikkel. A magyarországi Cora üzletlánc által szervezett Székely héten két alkalommal is jelen voltak, a mustár szépen fogyott, utórendelést viszont nem kaptak. Miután 2012-ben a francia Auchan felvásárolta a Corát, új lehetőség nyílt: utórendelést kaptak, standot béreltek a szupermarketben, ez egyben elismerést is jelentett, hiszen az Auchan francia kézben van, és mint ismeretes, a franciák híres mustárkészítők, értenek hozzá. Ez az együttműködés három évig tartott. A Metro üzletláncnak is szállítottak három éven keresztül. A Mi-Tu-Ház Kft. Budapesten bérelt logisztikai raktárt, oda szállította az árut és nem az üzletekbe, az új szerződésbe a Metro már azt akarta belefoglalni, hogy a kézdivásárhelyi cég közvetlenül az 50–60 üzletükbe szállítsa a mustárt, amit egy ekkora cég nem tudott teljesíteni. Ez az oka annak, hogy a Badi mustár jelenleg nincs jelen a magyarországi piacon, csupán az Elan Trió budapesti üzletében lehet Góbé termékként megvásárolni.
A Badi mustár Amerikában
Az amerikai Wisconsin államban, Middletonban működik a világ egyetlen mustármúzeuma (National Mustard Museum), amelynek polcain – egyedüli romániai termékként – a Badi mustár is fellelhető. Imre Sándor elmondása szerint egyik ismerősük, Új Éva – akinek Kinga lánya Wisconsin államba ment férjhez – felajánlotta, hogy szívesen kiviszi a mustárt a múzeumnak, ahol nagyon jól fogadták, kicsit meglepődve, hiszen Romániából még nem volt mintájuk. Mai napig a kiállítás része. A múzeumban elvileg vásárolni is lehet – tudtuk meg a vállalkozótól –, de a nagy távolság miatt azt egyelőre nem tudják megoldani, hogy oda is szállítsanak termékeikből, pedig lenne rá igény, annál is inkább, mivel a szóban forgó államban jelentős létszámú székely közösség is él.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.