Német sajtóértesülések szerint Miamiban és Vietnam fővárosában, Hanoiban is rendeznek futamot a jövő évtől a Forma–1-ben, és visszatérhet az Argentin Nagydíj is.
Az Auto, Motor und Sport magazin úgy tudja, hogy a floridai és a vietnami helyszínen is városi pályán rendezik majd a versenyeket. A Nemzetközi Automobil-szövetség a hanoi új pálya útvonalát már el is fogadta, míg Miamiban most hétvégén tartanak bejárást. Buenos Airesben 21 versenyt rendeztek már korábban, a legutóbbit 1998-ban, most pedig van esély rá, hogy visszatér ide a mezőny. Ugyanakkor a német újság információi szerint a felújítási munkákra, illetve a jogdíjra még nincs meg a teljes összeg Argentínában.
A Forma–1-es sorozat idén 21 állomásból áll.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.