Temesvár epilógusa

2018. március 3., szombat, Közélet

Nem csupán szemtanúja, de részese is volt az 1989. decemberi események egy részének Molnár Kálmán lelkipásztor, nyugalmazott esperes – naplója, illetve más résztvevők visszaemlékezése és korabeli dokumentumok alapján írta meg a több kiadást is megért, tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatott, Szilágysági szabadító karácsony című könyvét.

  • Molnár Kálmán és Bálint József. Fotó: Albert Levente
    Molnár Kálmán és Bálint József. Fotó: Albert Levente

 

A könyv a temesvári események epilógusaként is jellemezhető, hiszen Tőkés Lászlót a Szilágycseh közeli Menyőbe hurcolta el december 16-áról 17-ére virradó éjszaka a Securitate, az ottani parókia épületét kerítéssel övezték, reflektorokkal világították meg, fegyveresek őrizték – úgy nézett ki, akár egy láger, jellemezte Molnár Kálmán, az akkor Szilágycsehen szolgáló lelkész. December 22-én, miután a televízióban elhangzott, hogy elfogták a diktátor házaspárt, a szekusok eloldalogtak Menyőből, még a távlehallgató készülékeiket is csak utólag vitték el – ezen a napon kezdődik valójában a nyugalmazott esperes könyvének története. 22-én a Szilágy­cseh központjában összegyűlt több ezer ember Tőkés Lászlót akarta látni-hallani, aki akkor – biztonsági okokból – még nem hagyhatta el Menyőt, ezért a tömeg „beérte” a helyi református lelkésszel is. Molnár Kálmán felkereste Tőkést, a tőle kapott román nyelvű felhívást olvasta fel a szilágycsehieknek, majd magyarul beszélt hozzájuk – akkor a város román lakossága is szívesen hallgatta a magyar szót. Karácsony másodnapján aztán a délutáni istentiszteletet Tőkés László a szilágycsehi református templomban tartotta, amely bár Közép-Európa egyik legnagyobb istenháza, akkor mégsem bizonyult elegendőnek a befogadóképessége. És végül a legizgalmasabb nap: a lelkész saját autójával szállította az akkor már személyi védelemmel ellátott Tőkést Nagyváradra, aki a hátsó ülésen, két fegyveres katona közt ült, előbb a váradi laktanyába, onnan még több egyenruhás kíséretében a püspökségre mentek – hát ezekről a napokról szól a könyv, amely minden bizonnyal a helyi olvasóközönség érdeklődését is elnyeri.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-03-03: Közélet - Mózes László:

Természetfotósok téli ajándéka

A megújuló, gyarapodó Transnatura Természetfotó Klub tagjai ismét kiállításra hívnak, bemutatva legújabb fényképeiket. A sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület fotósainak éves tárlata szerda este nyílt meg a Székelyföldi Vadászati Múzeumban.
2018-03-03: Közélet - Váry O. Péter:

Vasbetonból épült kártyavárak összeomlása

Ekként jellemezte legújabb riportkötete szerda délutáni bemutatásán B. Kovács András a háromszéki nagyipar sorsát. Az Ócskavasként mérték ki – a székelyföldi magánosítás csődje, ipari és más példákkal, főleg Háromszékről, 1991–2011 című könyv ugyanis jó néhány egykori nagyvállalat történetét foglalja össze, pontosabban a magánosításnak nevezett csapdahelyzeteket járja körül, amelyekből sikeresen egyetlen gyár sem került ki.