Van úgy, hogy ha a célt lassan, kerülőt téve érjük el, jobban örvendünk a sikernek. Ez történt a brassói származású, Vargyason élő és Baróton dolgozó Sütő Olgával is: a fiatalként választott mesterséget, a fodrászatot szerre feladva fényképésszé lépett elő, s teremtett megélhetést nemcsak a maga, hanem családja több tagja számára is. A siker titkának azt tartja, hogy az ember merjen nyitott lenni az újdonságokra, s legyen türelme kivárni a kedvező pillanatot.
Fodrászatból fotóstúdió
Dombay József brassói kárpitosmester nagy természetbarát volt, tagja volt az Encián Sí- és Turista Egyesületnek is, nem csoda hát, hogy amikor öt gyermeke elég nagy lett, őket is vitte magával túrázni. S ha már ott voltak, előkerült a fényképezőgépe, s készült megannyi felvétel a páratlan szépségű Fogarasi-havasokról, a Bucsecsről vagy kedvenc helyéről, a Királykőről. Nemcsak fotózott, hanem otthonában kis labort is berendezett, vegyszereket kevert, a vörös lámpa fényénél az előhívást és a kinagyítást is elvégezte. A munkából kivette részét lánya, Olga is, aki bár hamar elsajátította a fényképezés alapjait, mégis az érettségit követően Aradra ment fodrásztechnikumba. A vargyasi Sütő Gáborral 1981-ben kötött házasságot, s az erdővidéki községben a szövetkezet épületében bő tíz éven át tett azért, hogy a lányok-asszonyok frizurája divatosabb, mutatósabb legyen.
A fordulat után azonban a szövetkezeti épületben egyre nagyobb lett a bér, ezért otthonában rendezte be műhelyét. A váltás nem bizonyult sikeresnek, így jövedelemkiegészítésként egyre gyakrabban került elő a fényképezőgép. Leginkább személyi igazolványhoz szükséges képek készültek – akkoriban az okmány igénylésekor vinni kellett –, de családi események megörökítésére is igény mutatkozott. A komolyabb szakmai fogások megtanulására 1993-ban a sepsiszentgyörgyi művelődési házban a Tóth Csongor vezetésével indult tanfolyamra iratkozott be. A nagy kérdést, hogy lenne-e kedve és bátorsága Baróton önálló üzletet nyitni, 1995-ben Köntés Ernő tette fel.
Éltetni a vállalkozást
Belevágott. Új iparengedélyét még abban az évben, május 5-én megkapta, a Petőfi utca sarkán, a ma cukrászdaként működő épületben pedig elkezdték a stúdió felszerelését és berendezését. Ezekben a napokban Köntésékkel vállvetve dolgoztak, hogy a követelményeknek megfelelő műhelyt hozzanak létre, s tapasztalatukból minél többet adjanak át.
A vállalkozás beindulni látszott. A legnagyobb forgalmat biztosító személyazonossági fényképek mellett ballagóképek, jelentős családi összejövetelek, véndiák-találkozók fotózására volt igény, de sokan vitték be előhívásra az általuk készített fehér-fekete filmeket is. Nagyot lendített az üzleten, hogy nemsokára Köntéséktől film- és fényképelőhívó printert bérelhettek, amelynek segítségével gyorsan tudtak színes képeket előhívni. Az amatőr fényképészek számának megnövekedésével a fotótermékek kereskedelmébe is belevágtak, és forgalmaztak rollfilmeket, fényképezőgépeket, albumokat, kereteket, sőt, vegyszereket is.
A kilencvenes évek vége felé a fényképezést némileg háttérbe szorította a videózás, s hamarosan megkezdődött a digitális gépek „uralma”, emiatt fokozatosan mind kevesebben kértek hagyományos filmelőhívást és fényképkidolgozást.
Sütőéknek nagyon jól jött egy, az Asimcov által 2004-ben kiírt pályázat. Bár a támogatást idővel vissza kellett fizetni, az abból megvásárolt digitális fényképezőgép, modern villanófény és számítógép nagy előrelépést jelentett számukra. Hasonlóképp fontos volt az is, amit egy bukaresti nemzetközi szimpóziumon hallottak: a külföldi szakemberek arról beszéltek, a digitális fényképezőgépek terjedésével és a felvételek elektronikus tárolása miatt a hagyományos fényképészetek várhatóan nehéz időszak elé néznek, de tartsanak ki, mert néhány év múlva szükség lesz a szolgáltatásaikra. Úgy is lett!
Közösen dolgozva
Hiszen szép és olcsó a fényképeket számítógépen tárolni, ám a gépek gyakran elromlanak, a tárolt adatok, fotók gyakran elvesznek. Így az előhívott, kinyomtatott fénykép ismét divatba kezdett jönni. Sütőék a nagyobb lépést 2010-ben tették meg, amikor megvásárolták a ma is működő C352-es színes fénymásolót-nyomtatót, amelynek segítségével akár A3-as méretű képeket is tudtak készíteni. A fiatal nemzedék két tagja 2011-ben, illetve 2012-ben szállt be a családi vállalkozásba, s bővült a kínálat is videózással. A feladatokat megosztják, így nemcsak Barótra, de Brassóba és Kolozsvárra is el tudnak menni.
Pályázatból fejlesztenek
Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága a tavalyi évet a külhoni magyar családi vállalkozások évének nyilvánította. A pályázati felhívást tanulmányozva kiderült, annak ellenére, hogy nem családi vállalkozásként hivatalosították magukat korábban, mégis részt vehetnek, hiszen a vállalkozás csakis családtagokat foglalkoztat. Két hónapos munka vette kezdetét. Az egyetemi évek alatt a vállalkozó fia, Sütő Béla menedzsmentet és marketinget is tanult, ám pályázatírásban nem volt járatos, mégis sikerrel járt. Közel hatmillió forintot ítéltek meg számukra! A pénzből fényképprintert, nyomtatót, modern stúdióvaku-rendszert, úgynevezett full frame fényképezőgépet, professzionális videokamerát, fényképkönyvek összeállításához gépet és mindezekhez szoftvereket vásároltak.
„Úgy álltam a pályázathoz, hogy mindenképp meg kell próbálni. Ahogy írni kezdtem a pályázatot, úgy éreztem, akkor is nyerek, ha elutasítanak, hiszen legalább van egy olyan üzleti tervünk, amelynek megvalósításáért érdemes dolgozni. Hál’ istennek, nyertünk, s felszerelhettük nemcsak a környék, de megyei szinten is az egyik legmodernebb stúdiót. Sokat jelentett, hogy a pályázat lebonyolítójánál, a Bethlen Gábor Alapnál csupa kedves, lelkes és jóindulatú személlyel találkoztam, akik minden segítséget megadtak. Csak bátorítani tudom mindazokat, akiknek konkrét üzleti elképzelésük van, hogy merjenek merni, fogalmazzák meg gondolataikat és pályázzanak” – fogalmazott Sütő Béla.