Székely Szabadság NapjaSepsiszentgyörgyön is emlékeznek

2018. március 7., szerda, Közélet

A korábbi évekhez hasonlóan Sepsiszentgyörgyön idén is fejet hajtanak a székely vértanúk emléke előtt szombaton, március 10-én a már megszokott helyen, a Kőrösi Csoma Sándor és a Templom utca találkozásánál, a turulmadaras parkban – jelentette be hétfőn Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke.


A rendezvény fél tizenegykor a Kónya Ádám Városi Művelődési Ház férfikórusának műsorával indul, amelyet egy szónoklat követ. Gazda Zoltán a szónok személyét nem árulhatta el, mivel még nem zárultak le az egyeztetések. A szervezők ugyanakkor Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének elnöke, az RMDSZ parlamenti képviselője jelenlétére és szólására is számítanak. A megemlékezést lelkészi áldás zárja. (ndi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Mit gondol a magyarországi választások eredményéről?








eredmények
szavazatok száma 842
szavazógép
2018-03-07: Máról holnapra - Mózes László:

Jövőkép nélkül

Nem mondott újdonságot Kelemen Hunor, amikor a hét végén azt állította, hogy tizenegy évvel az Európai Unióhoz való csatlakozás után a román politikai elitnek nincsen közös országprojektje, jövőképe, és a politikusok egymással hadakoznak a jövő építése helyett. Az RMDSZ elnöke aggasztónak nevezte ezt az állapotot, megjegyezve, a szövetség kész párbeszédet folytatni a román pártokkal a közös jövőről.
2018-03-07: Jegyzet - :

Összedől Románia! (Román szemmel)

Az elmúlt napokban a tévében láthattuk, hogy egy fémből készült felüljáró ráomlott a vasúti sínekre. Ezúttal szerencsénk volt: éppen akkor egyetlen vonat sem járt arra.