Terrorcselekménynek minősítette a Kárpátalja Megyei Ügyészség a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodája ellen február 27-én elkövetett pokolgépes támadást, amelynek egyik feltételezett elkövetőjét, egy hivatásos katonát tegnap Ungváron 60 napra előzetes letartóztatásba helyezett az ungvári városi-járási bíróság.
Az ügyről a sajtónak nyilatkozó Viktoria Popovics ügyészségi szóvivő közölte, a KMKSZ-székház elleni támadással azért foglalkozik az ungvári városi-járási bíróság, mert ennek a testületnek az illetékességi körébe tartozik a város területén elkövetett bűncselekmények vizsgálata. Hozzátette, a bíróság tegnap döntött a robbantásos támadás két kropivnickiji illetőségű feltételezett elkövetőjének előzetes letartóztatásáról – adták hírül kárpátaljai ukrán hírportálok.
A szóvivő azt is elmondta, hogy az ügyészség a gyanúsítottak előzetes letartóztatását indítványozza, óvadék ellenében történő szabadlábra helyezésük lehetősége nélkül. Jelezte, hogy az eljárást idegen vagyontárgy megsemmisítése és megrongálása címén indították, ehhez társította hétfőn az ügyészség a terrorcselekmény elkövetésének ügyét. Közlése szerint folyik a nyomozás és a gyanúsítottak kihallgatása. A hatóságok egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, milyen indokból robbantottak a KMKSZ székházánál – mondta.
A Cserkasziban élő feltételezett robbantót hétfőn szállították Ungvárra, az ügyészség vele szemben is előzetes letartóztatást indítványozott.
A KMKSZ-székház ellen február 27-én elkövetett támadás három feltételezett elkövetőjét vasárnap vették őrizetbe az ukrán rendőrség munkatársai.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.