Dalos madár, kis pacsirta néven március 6-án a sepsiszentgyörgyi Pinocchio Napközi Otthonban tartottunk népdalvetélkedőt, amelyen a módszertani műhelyhez tartozó óvodák vettek részt: a Pinocchio részéről hat, a Hófehérkéből szintén hat, a kökösi óvodából pedig két gyermek nevezett be a megmérettetésre.
A vetélkedő célja, hogy gyermekeink a népdalok által jobban megismerjék népünk múltját, örökségét. Az óvodai nevelésben feladatunknak és kötelességünknek tartjuk felkelteni a népdalok iránti érdeklődést a gyermekekben, és felhívni a figyelmüket, hogy értékes kincsként őrizzék és adják tovább, amit megtanultak.
Az óvodában szerzett zenei alapok mély nyomokat hagynak a gyerekben, amelyek aztán érett korban válnak igazi szellemi tulajdonná. A még érintetlen gyermeki lélek fogékonyabb, nyitottabb a tiszta forrásból merített népi, zenei kultúra befogadására. A népdal érzelmeket és tudást közvetít, ami által éneklője érzelmileg is gazdagodik.
Ezt tükrözte a rendezvény hangulata, a jelen lévő gyermekek teljesítménye és lelkesedése. Az elbíráló bizottság zeneszakos tanárai (Constantin Rozália, Kerezsi Mária és Kerezsi János) támogatják és jó ötletnek tartják az ilyen jellegű kezdeményezést már óvodáskorban, hiszen az éneklés is tehetség, amit fel kell mutatni.
Nevelési tervünk folytatásaként a jövő tanévben is megszervezzük a Dalos madár, kis pacsirta népdalvetélkedőt, de már több óvoda bevonásával, arra buzdítva az óvodapedagógusokat, hogy minél több gyermekkel vegyenek részt ilyen jellegű rendezvényeken, hiszen Kodály szavaival élve: „a népdal is minél többeké lesz, annál nagyobb lesz a világító és melegítő ereje”.
Szilvási Melinda óvodavezető
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.