Európa földgázellátása hamarosan teljesen a Gazpromtól függővé válhat ― írja keddi számában a Nyezaviszimaja Gazeta (NG), állítását azokra az információkra alapozva, amelyek szerint az orosz gázipari monopólium erősíteni készül afrikai jelenlétét.
Az orosz lap sorra veszi az erre vonatkozó terveket. Az első: Líbia felajánlotta a Gazpromnak, vegyen részt egy újabb, Líbiát Európával összekötő gázvezeték megépítésében. Másodszor az orosz monopólium érdeklődik a tervezett transzszaharai gázvezeték iránt, amely a nigériai földgázlelőhelyeket kötné össze Európával Algérián és Nigeren keresztül. Harmadszor pedig felújította az algériai Sonatrach társasággal az európai tevékenységük összehangolására vonatkozó, tavaly lejárt szerződéseket. A NG kommentátora mindezek alapján megállapítja, hogy az energetikai függetlenségre és földgázbeszerzési forrásainak diverzifikálására törekvő Európa rendkívül kellemetlen helyzetbe került. ,,Felmerül annak a veszélye, hogy az európai piacon eddig vetélytársként fellépő orosz, illetve algériai társaság (amely eddig huszonöt, illetve tíz százalék körül részesedett a piacból) egymás üzleti partnerévé válhat, kartellmegállapodásra léphet, s akár politikai célokra is felhasználhatja a gázcsapokat." Ha sikerrel járnak a tárgyalások az Algériával közös földgázprojektekbe való bekapcsolódásról, ,,a Gazpromnak és eddigi afrikai konkurenseinek európai befolyása jelentősen megerősödhet" ― teszi hozzá a lap, a 2K Audit üzleti tanácsadócég moszkvai részlegvezetőjének, Alekszandr Stoknak a véleményére hivatkozva.
Európa eközben nem tud, mivel válaszolni a Gazprom terjeszkedési terveire ― állapítja meg végül a NG ―, mivel az Európai Uniónak máig nincs egységes energetikai politikája, s a Gazpromtól független gázbeszerzésre kigondolt Nabucco-vezeték egykori kezdeményezői sorra írják alá a megállapodásokat az orosz Déli Áramlat vezetékhez való csatlakozásukról.
Harsányi György, az MTI különtudósítója
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.