Hasznosabb lenne, ha a centenárium évében építkezni kezdenénk, mert az ünnepségek végeztével semmivel sem maradunk – mondta csütörtökön Kolozsváron Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. Az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban a politikus kifejtette: a vasúti közlekedés még olyan sincs, mint 28 évvel ezelőtt volt, és száz év alatt egyetlen, a Kárpátokat átszelő autópályát sem sikerült építeni. Romániának meg kellene erősítenie kapcsolatait Magyarországgal éppen úgy, mint az összes többi szomszédos országgal – tette hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.