Alpesi síIzgalmas versenyen állhattak háromszor dobogóra

2018. március 12., hétfő, Sport

Szombaton rendezték a kissomlyói pályán a Hargita megyei alpesisí-bajnokság negyedik fordulóját, a Szereda Kupa alpesisí-versenyt. A sepsiszentgyörgyi Sport-All Ski Team Bocz Attila edző irányítása alatt nyolc gyerekkel vett részt a megmérettetésen.

 

A háromszéki sízőknek háromszor sikerült dobogós helyezést elérniük egy nagyon nehéz pályán, így a 2008 előtt született gyerekeknek a verseny egy futamból állt, mivel a versenyzők testi biztonsága miatt a másodikat nem tartották meg. Több kicsúszással és kisebb bukásokkal tarkított, izgalmas viadalt szerveztek, és ennek köszönhetően a bajnokság is érdekesen alakul, az utolsó forduló nagyon ígéretesnek látszik, hiszen sok korosztályban borulhat a papírforma.
A Ski Team legjobb eredménye Méder Csaba nevéhez fűződik, aki az első helyen zárt, illetve korosztályában a dobogó legalacsonyabb fokára állhatott még Perjessy Kata és Barta Martina Máté. Finta Szilárd a negyedik legjobb idővel végzett, Szarukán Ábel és Rápolti Erhárd a hatodik helyet  szerezte meg, míg Kala Örs tizedik lett. A hatodik helyen végző Bíró Maja korosztálya érdekesen alakul, hiszen a gyergyószentmiklósi Fehér Dorottya a negyedik, a csíkszeredai Kémenes Dorka pedig csak a nyolcadik helyen végzett, így a sepsiszentgyörgyi versenyző összetettben a harmadik helyről előre lépett a másodikra, és csak húsz pont a hátránya az első helyezetthez képest.
A Ski Team csapata tovább is utazott Kapnikbányára, ahol a Tanulók Háza országos alpesisí-bajnokságának negyedik fordulójában teszik próbára magukat, majd szombaton ismét Hargitafürdőn versenyeznek a Bónis Elekes Emlékversenyen. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2018-03-12: Sport - :

Sivatagi utakon Szudánban (Khumba TranszAfrika Expedíció, 2018)

Az Afrika átszelésére vállalkozott háromszéki expedíció áthaladt Egyiptomon, a tervezett útvonalon belépett a déli szomszéd országba, Szudánba.
2018-03-12: Sport - :

Három harmadik helyezés (Birkózás)

Szombaton és vasárnap Zilahon rendezték meg az ifjúsági II-es csapatok és az egyéni birkózók felmérőjét, amelyen a helyi MSC és a Sepsi ISK tizenkét sportolóval vesz részt.