Az árvíz miatt továbbra is részben lezárt maradt Kovászna megyében három megyei és három községi út – tájékoztatott a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.
Nem lehet közlekedni a 131B jelzésű megyei út Barót és Ágostonfalva közötti, egy kilométeres szakaszán, a 131-es megyei úton Barót és Köpec között, valamint a 103B jelzésű, Uzon és Keresztvár közötti megyei út körülbelül hat kilométeres szakaszán.
Ugyanakkor forgalmi korlátozásokat léptettek érvénybe a felsőrákosi letérő környékén, valamint a Szárazajta és Zalánpatak közötti községi úton. Az Uzont Egerpatakkal (Aninoasa) összekötő községi út 2,5 kilométeres szakaszán szintén nem lehet közlekedni.
A gépkocsivezetőknek azt ajánlják, hogy kerüljék a fenti útszakaszokat és tartsák be a hatóságok utasításait. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.