A Háromszék Táncegyüttes bemutatójaAranyAsszonyok

2018. március 17., szombat, Közélet
Egyfajta szeretetimaként fogalmazza meg Furik Rita rendező-koreográfus, hogy mit kívánt megvalósítani az AranyAsszonyok című szakrális táncszínházi előadásban. A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes március 20-án mutatja be új produkcióját, amelynek létrehozásában meghívott koreográfusok és táncmesterek is részt vettek.
A bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón Furik Rita azt mondta, az előadás üzenete, hogy kezdjünk el másként élni – olyan szeretetben, amit nem csak mutatunk, hanem igazán meg is élünk. Ilyen tiszta, őszinte szeretetre voltak képesek az aranyasszonyok, akik az ősi magyar szellemiségben a női teremtő és gyógyító minőséget képviselték. Szellemi vezetői voltak közösségüknek, harcoltak is, ha a szükség úgy hozta, asszonyok, akik összekapcsolták az égi és földi tudást, és azt nemzedékről nemzedékre átadták. Erősek és bölcsek voltak, ahol jártak, ott csodák történtek és bővebb lett a termés. A rendező ezt az ősi aranyasszony minőséget kívánja bemutatni, és rávilágítani arra, hogy a harc – legyen az ember és ember között, férfi és nő között – értelmetlen.
A magyar folklór igen alkalmas az öröm és a szeretet kifejezésére, ezért fordul Furik Rita a tiszta forráshoz és fogalmazza meg üzenetét ezen az őszinte nyelven. Társakat választott maga mellé, hogy együtt alkossanak, s mert a Magyar Táncművészeti Egyetem tanárai közül ketten is a meghívott táncmesterek között vannak, egyfajta táncos továbbképzésnek is tekinti a próbafolyamatot.
A Felvidékről átigazolt Furik Ritának a Böjttől böjtig (2009) és Az én mesém (2014) után ez a harmadik rendezése a Háromszék Táncegyüttesnél, de jelmezeivel, színpadképeivel más előadásokban is bizonyított, az AranyAsszonyokban is ő a díszlet- és jelmeztervező, asszisztense pedig Kis Kriszta és Polgár Emília. Prezsmer Boglárka ezúttal is dramaturgként társult Furik Ritához, ismerik már egymás alkotói gondolkodását, elvárását, azt mondták, öröm volt együtt dolgozni. Koreográfusok, táncmesterek: Hortobágyi Gyöngyvér, Horváth Zsófia, Polgár Emília, Richtárcsik Mihály és Végső Miklós meghívott vendégek, valamint Melles Endre, a Háromszék Táncegyüttes tánckarvezetője. Énekel Erőss Judit és Vajda Katalin, zenél a Heveder zenekar, az akusztikai hatásokat Ádám Júlia és Melkuhn Róbert teremtik meg, a rendező munkatársa és tánckari asszisztens Tekeres Gizella.
A keddi bemutató után jövő héten még háromszor szerepel műsoron az AranyAsszonyok a sepsiszentgyörgyi székházban (Háromszék Táncstúdió), hónap végén pedig Kézdivásárhelyen és Baróton lép fel az együttes.
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen következményekkel jár a Nyugati Szövetség létrehozása?









eredmények
szavazatok száma 35
szavazógép
2018-03-17: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Iohannis cinkossága

Pofonnal is felér az erdélyi magyarság számára, hogy legnagyobb nemzeti ünnepén Klaus Iohannis a román centenárium szervezetlensége és felületessége miatt aggódik.
2018-03-17: Közélet - :

Megkéselte és hagyta elvérezni

Halált okozó ütlegelés gyanújával a Kovászna Megyei Ügyészség tegnap elrendelte a büntetőeljárás megindítását M. Csaba ellen. Simona Ştefăniu ügyész, az intézmény szóvivője közölte, a nyomozati anyag szerint M. Cs. csütörtökön italozás közben összeveszett lakótársával, ütlegelte, egy konyhakéssel összevagdosta, és kidobta a lépcsőházba. Az áldozat, akinek fejét és a védekezés okán bal alkarját érték a vágások, elvérzett. A Kovászna Megyei Törvényszék tegnap elrendelte M. Cs. 30 napos előzetes letartóztatását. (sz.)