Elküldte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács az államelnöki hivatalnak a Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész visszahívására vonatkozó javaslat kapcsán kiadott negatív véleményezés indoklását.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter február 22-én jelentette be, hogy kezdeményezte Laura Codruţa Kövesi tisztségből való visszahívását, ám indítványát az igazságszolgáltatási tanács ügyészi részlege öt nappal később kedvezőtlenül véleményezte. A szaktestület véleménye egyébként konzultatív jellegű, a döntés Klaus Iohannis államfőre tartozik, aki már február végén közölte, hogy „egyre távolabb kerülünk” Kövesi leváltásától. Toader azonban tőle szokatlan módon bírálta az igazságszolgáltatási tanácsot: szerinte ott „azonnali” döntést hoztak Kövesit illetően, amit nehéz megindokolni. „Az az igazság, hogy még 10 perc sem volt, ott voltam. Én tettem azokat a kijelentéseket, amiket tettem, és amiket fenntartok. Most, gondolhatják, nehéz megindokolniuk a nyilvánvalóval szemben” – nyilatkozta az igazságügyi miniszter.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.