KosárlabdaSikeres kosártábor

2008. július 17., csütörtök, Sport

Az elmúlt hét végén fejeződött be az első alkalommal megrendezett Vass Ildikó Kosárlabdatábor, amelyen közel hatvan — U14-es és U16-os — lány vett részt. A háromszéki és az ország más városaiból idesereglett kosárlabdázókat két hétig neves hazai és külföldi edzők tanították. A tábor megszervezésének ötlete külföldről származik — állítja Vass Ildikó.

— Több helyen láttam ehhez hasonló rendezvényeket: Németországban, Magyarországon és Spanyolországban. Még a spanyoloknál játszottam, amikor eldöntöttem, hogy itthon is szervezek egy ilyen tábort. A felkészülés időszaka alatt a kis sportolók napi négy-öt órát töltöttek edzéssel, kosárlabda-ismereteik elmélyítése mellett sok egyéb dolgot is megtanultak. Az ilyen jelegű táborokban négynél több edző foglalkozik a gyerekekkel, ebből kifolyólag a kosarasok jobban fejlődnek, hiszen egy tréner csak öt—hat gyereket irányít, és nem egy egész csapatot — meséli Vass. Az edzések mellett a kikapcsolódás is főszerepet kapott: voltak közös beszélgetések, közös filmnézés vagy éppen strandolás. A gyerekeknek nagyon tetszett a tábor, állításuk szerint az itt töltött idő alatt olyasmiket tanultak meg, amit saját edzőjüktől nem — folytatta a szentgyörgyi kosárlabdázó. — A vendégedzők is jól érezték magukat városunkban. Akárcsak a lányoknak, nekik is kihívást jelentett a tábor, és szeretnének jövőre is visszatérni Háromszékre. Vass Ildikó reménykedik abban, hogy 2009-ben is meg tudja szervezni a tábort, hiszen a hazai kosárlabda fejlődéséhez fontos az utánpótlás-nevelés, és egy ilyen táborban nem csak a gyerekek tanulhatnak sokat, hanem az edzők is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2008-07-17: Sport - Tibodi Ferenc:

Elkészült az A-osztály programja (Kosárlabda)

Kedden délután a Román Kosárlabda-szövetség székházában elkészítették a 2008—2009-es női kosárlabda-bajnokság programját. Az október 4-én rajtoló új bajnoki idénybe a következő 14 csapat nevezett be: Sportul Studenţesc, Dés, Kolozsvári U, Nagyváradi MSC, CET Govora, Jászvásári Naţional, Târgovişte, Olimpia, Rapid, Craiovai MSC, Aradi ICIM, Mikes Kelemen ISK, Szatmárnémeti MSC és Alexandria.
2008-07-17: Sport - Áros Károly:

Lovastanya-avatás és lipicai ménszemle (Lovassport)

Július 26-án Kökösben a Farm utca 500.alatt nagy ünnep lesz. Lovassportunk kiválósága, Bartha Róbert újonnan épített lovastanyáját avatják a kollégák, azaz a fogathajtók (na persze, fogataikkal), barátok részvételével. S természetesen mindazok jelenlétében, akik szeretik a lovakat, a lóversenyeket, a lovas rendezvényeket.