Az ellenzék tiltakozása ellenére másodszor is megszavazta kedden a román szociálliberális kormánytöbbség a képviselőházban az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag mindhárom tervezetét.
A decemberben már elfogadott törvénycsomag azért került vissza a parlamentbe, mert az alkotmánybíróság – az ellenzék óvásának helyt adva – egyes cikkelyeket alaptörvénybe ütközőnek minősített. Miután a kifogásolt előírásokat a parlament különbizottsága egyetlen nap alatt átírta, a helyenként kiigazított jogszabályokat a képviselőház plenáris ülésén is elfogadták.
Egyebek mellett pontosították, miként állapítható meg, hogy egy bíró vagy ügyész „rosszhiszeműen” járt el, vagy „súlyos mulasztást” követett el, ilyen esetekben ugyanis a károsultnak kifizetett kártérítést az államnak be kell hajtania a téves jogalkalmazásért felelős bírón vagy ügyészen. Miután alkotmányellenesnek bizonyult, törölték azt a rendelkezést, amely szerint a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság ellenőrizte volna: igazat állítottak-e a Legfelsőbb Bírói Tanács tagságára pályázó jelöltek, amikor arról nyilatkoztak, hogy nem voltak a politikai rendőrség tagjai vagy besúgói.
A parlamenti szavazás előtt az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség frakciójának tagjai „Nem akarunk bűnvádas köztisztviselőket” feliratú pólókban sorakoztak fel a parlamenti szószék elé tiltakozásul a törvénycsomag tartalma és elfogadásának siettetése, a vitára szánt idő korlátozása ellen.
A felirat arra utal, hogy a kormánykoalícióban részt vevő pártok vezetői – Liviu Dragnea, a szociáldemokraták és Călin Popescu Tăriceanu, a Demokrata Liberálisok Szövetségnek elnöke – korrupciós perek vádlottjai.
Mint ismert, az elmúlt több mint egy évben rendszeresen tüntetnek az ellenzéki szervezetek, amelyek szerint a kormánytöbbség a reform ürügyén politikai befolyása alá próbálja vonni az igazságszolgáltatást, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól. Az RMDSZ által is támogatott szociálliberális kormánytöbbség szerint azonban a reformra azért van szükség, mert Románia ügyészállammá vált, ahol a vádhatóság visszaélései miatt sérül az ártatlanság vélelmének alkotmányos elve. Az igazságügyi csomagot a szenátus hivatott véglegesíteni, de vélhetően most sem kerülhet azonnal az államfőhöz kihirdetésre, mert az ellenzék újabb alkotmányossági kontrollt akar kérni.
Frissítés:
Az RMDSZ szerint az igazságügyi törvények módosítása továbbra is a jogállamiságot szolgálja. A képviselőházi szavazást követően Korodi Attila frakcióvezető azt nyilatkozta: „Bebizonyosodott, hogy az RMDSZ által fenntartott és megszavazott igazságügyi törvénycikkelyek többsége nem ütközik az ország alapokmányába, és az is, hogy nem helyeztük politikai hatáskör alá az igazságügyet a törvények módosítása által. Sőt, a ma elfogadott módosítások által teljesen kivették a politikum bármilyen szintű beleszólását az igazságügyi rendszerből. Sikerült erősíteni a jogállamiságon, és visszafaragni abból a tendenciából, amely az ügyészállam erősítését szolgálta. Átláthatóbbá tettük az igazságügyi rendszert, csökkentettünk a visszaélések lehetőségén, és több szakmaiságot vezettünk be. Bebizonyosodott továbbá az is, hogy a média egy része és egyes politikai szereplők alaptalanul bujtották fel az állampolgárokat, és részinformációk, ferdítések mentén próbálták megakadályozni az egyértelmű, mindenkire egyformán érvényes szabályozások megalkotását.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.