Úgy alakult a sorsom, hogy viszonylag több munkahelyem volt, és szakmailag is elég változatos. Igen jó — nevezzük így: haveri — kapcsolatok szövődtek eközben, de nem barátságok. S hadd kockáztassak meg egy — sokak számára bizonyára tiltakozást vonzó — megjegyzést: valódi, tartós és önzetlenül elmélyült barátság nem alakulhat ki munkahelyi kollégák között. Mivel indokolom? Mert természetesen azt senki sem tekintheti munkahelyi barátságnak, hogy két-három család (munkahelyi ismeretség folyományaképp) hébe-korba összejár vagy munkaidő lejártával névnapot, születésnapot ünnepelnek.

Az igazi barátság páros és intim. Azaz nem oszthatjuk meg valamennyi ,,titkunkat" munkahelyi kollégával, ahol a szakmai verseny ,,hamu alatti parázs", és könnyen ,,fellobbanhat". Egy barát lehet csak életünk eseményeinek tudója — a kölcsönösség alapján és számos pozitívan végződő próbatétel után. Ez a próbatétel természetszerűleg magában foglalja az esetleges szakmai-munkahelyi előnyökről való lemondást, átengedést, akár az oly rég várt nyári szabadság átengedését még családi háborúskodás árán is. Esetleg egy külföldi kiküldetésről való lemondást barátunk javára stb.

Az igazi barátság intim, bensőséges, szétoszthatatlan. Az intimitást, bizalmat megsértő, úgynevezett barát közönséges áruló, gazember. Olyannyira bántó lehet a csalódás, hogy a megcsalt komoly lelki válságba kerül, lemondva a továbbiakban bármely emberi közelségről. De mi köze ehhez a helyzethez a munkahelyi kollegiális kapcsolatnak? Röviden: pl. az ízléstelen, átgondolatlan heccelődés, különösen férfi munkatársak között. Bárki olvasóink közül akár több példát is hozhatna a ,,rejtett titkok" megsértésére, amit kissé italosan avagy nagyképűségből, akár rosszul sikerült ugratásból társaságban kifecsegtünk ,,barátunkról". A kolléganők elszólásairól nem is beszélve (milyen a lakása barátnőnknek, kivel találkozott ,,feltehetően" titokban, hogyan igyekszik lefogyni, és számtalan más ,,leleplező" tapintatlanság).