Mai levelünkEurópa sorsa a miénk is

2018. március 23., péntek, Nyílttér

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége, amely 194 országot tömörít, most készíti elő Európa öngyilkosságának menetrendjét. Azt akarják az ENSZ vezetői, hogy Európa többé ne legyen szabad, független nemzetállamok földrésze, és olyan egyveleg, nemzettelen kontinens legyen, mint Észak-Amerika?

Azt akarják – februárban közzétett, az egész világra kiterjedő migrációs egyezménytervezetük szerint –, hogy az illegális határátlépés ne minősüljön bűncselekménynek. Ez pedig oda vezethet, hogy Európa nagyrészt keresztény népessége összevissza vegyüljön ázsiai és afrikai, zömmel muzulmán vallású bevándorlókkal, akik a következő öt-tíz évben 50–60 millióan jönnének. Ez lenne a megváltás és a fellendülés módja? Szerintem ez az út inkább az európai életmód és értékrend kimúlásához vezet.

Ezek a bevándorlók sok esetben terroristák, akik az otthoni nyomorúság miatt akarnak ide jönni, de nem ám dolgozni, hanem segélyt felvenni, mert ehhez egyesek szerint lenne joguk. Ezt a folyamatot az embercsempészek szervezik és bonyolítják le jó sok pénzért. Elsőként Magyarország kormánya és Orbán Viktor miniszterelnök szállt harcba ellene, tűzön-vízen védelmezve a halálra ítélt Európát és benne a magyar nemzetet, amelyet ésszel és erővel, mindenképpen meg akar menteni. Reméljük, lesz, aki melléje álljon!

A visegrádi államok és remélhetőleg mások is felsorakoznak melléje, mert ha nem állítják meg a migrációt, Európa felismerhetetlenül átalakul.

Azok, akik nemzetünket, kereszténységünket, hazánkat szeretjük, fájdalommal és kétségbeesetten figyeljük a fejleményeket, de vannak köztünk is olyanok, akik csak a mára, a pillanatnyi haszonra gondolnak, nem a jövőre, gyermekeikre, unokáikra, nemzetükre. A szomorú az, hogy az Európai Unió mai vezetői is egyetértenek az ENSZ elöljáróival, és minden jel szerint végre is akarják hajtani a keresztény Európa megszüntetését. Csak remélni lehet, hogy ebbe beletörik a bicskájuk, és tervük szemétre kerül. Ehhez az is kellene, hogy a többi nép is ráébredjen a valóságra, amíg még nem késő...

N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2018-03-23: Nyílttér - :

Csonttörő járdáink (Szóvá tesszük)

Figyelem, figyelem! Kedves sepsiszentgyörgyi polgártársaim, akik gyalogosan járnak kies városunkban: tájékoztatom önöket, hogy léteznek libbenő kövekkel, azaz mozgó kőlapokkal kirakott járdák, ahol csak lassan és nagy összpontosítás mellett lehet közlekedni.
2018-03-23: Nyílttér - :

Nem vagyunk másodrangú állampolgárok!

Többségünk kettős állampolgár. Az állampolgárság elnyerése sorrendjében román és magyar. Román, mert szüleink és mi is a szülőföldünkön maradtunk, magyar, mert magyarok vagyunk, és mivel Románia mostohagyereknek tart, hazánknak Magyarországot tekintjük.