A nagyborosnyói Bartha Károly Általános Iskola igazgatója egy különös tűzifaügylet után se szó, se beszéd, lelépett, a megyei tanfelügyelőségnek azóta sem sikerült őt utolérnie. Távollétében az intézmény menesztette Nagy Csongor Lászlót, fegyelmi eljárást indítottak, és feljelentést tettek ellene. Ideiglenesen Derzsi Esztert bízták meg a tanoda vezetésével, hétfőtől Istók Judit lesz az igazgató.
Nagyborosnyó önkormányzata tavaly februárban határozott arról, hogy a községi erdőből fát biztosít a helyi Bartha Károly Általános Iskolának és alárendelt intézményeinek, összesen 330 köbmétert – ez a mennyiség körülbelül két év fogyasztását fedezte volna, ebből fűtöttek tavaly és idén is. Ennek ellenére február 15-én a községházán jelentkezett a szentivánlaborfalvi Fai Trans Kft. ügyvezetője, és elmondta: tavaly 86 ezer lej értékben szállított fát az iskolának, ennek ellenértékéből azonban csak mintegy nyolcezer lejt törlesztett az intézmény, majd február 12-én Nagy Csongor László igazgató „zsebből” fizetett még 15 ezer lejt. Többször kereste az iskola vezetőjét, de csak ígéreteket kapott, pénzt nem – ezért kérte a helyi tanács segítségét. Február 25-én a kifizetési felszólítást is iktatták a tanácsnál, eszerint az elmaradás 63 ezer lejre rúg – számolt be átiratában a községvezetésnek Szabó Katalin a vállalkozóval való beszélgetés után.
Ezt követően Nagy Csongort és az iskola könyvelőjét, Bartha Irmát a tanács gazdasági bizottsága elé hívták az iskola pénzügyi-adminisztratív helyzetének bemutatására. Csak a könyvelő jelent meg, Nagy Csongor nem.
Ilie Nicolae polgármester a megyei tanfelügyelőséggel is ismertette a helyzetet, leírva, hogy az igazgató február 19-én engedély nélkül elhagyta a tanintézményt, azóta nincs tudomásuk tartózkodási helyéről sem. Azt is közölte: a vásárolt fa nem szerepel az iskola könyvelésében, azt az igazgató kérésére más helyeken rakta le a beszállító.
Február 25-én a tanfelügyelőségre hívatták az iskola könyvelőjét, Derzsi Eszter aligazgatót és Nagy Csongor igazgatót – utóbbi nem jelent meg itt sem. Miután tájékozódtak a helyzetről, az is kiderült, hogy az igazgató fizetés nélküli szabadságkérést fogalmazott meg, otthagyta íróasztalán, de a kérést senki nem hagyta jóvá. A tanfelügyelőség átiratot küldött a borosnyói iskolának és az igazgató legutóbbi ismert lakcímére is, ebben kérte, hogy Nagy Csongor március 5-én jelenjék meg a tanfelügyelőségen. Az érintett ennek sem tett eleget.
További pikantériája a történteknek, hogy míg a fentebb leírtak zajlottak, február 27-én a szentivánlaborfalvi cég átiratot küldött a borosnyói tanácsnak, amely szerint a Bartha-iskolának egy lejnyi tartozása sincs. Hogy ki fizette ki az összeget, miként, hol adta át a pénzt a vállalkozónak – az egyelőre titok.
Az elmúlt időszakban az iskola könyvelését is átnézték, kiderült, további 60 ezer lejnyi tartozásuk van annak ellenére, hogy a könyvelőségről havonta jelentették a pénzügynek: nincs adósságuk. Épp ezért a megyei pénzügy zárolta a költségvetésből leosztott és visszaosztott összegek utalását, a rendelkezés blokkolta a községháza pénzügyi tevékenységét.
Ilie Nicolae polgármester érdeklődésünkre azt mondta: nem kívánja kommentálni az igazgató esetét, az a tanügyi intézmények hatásköre. A költségvetésből leosztott és visszaosztott összegek utalásának zárolása viszont igen érzékenyen érinti a polgármesteri hivatalt, több napi kifizetést is akadályoz. Ami a fát illeti, elmondása szerint a tanács által jóváhagyott 330 köbméterből 300-at már leszállítottak az iskolába, így a fűtéssel nincsenek és nem lesznek gondok a tanintézményben.
Nagy Csongor több mandátum idején volt a borosnyói tanács tagja. Tavaly azonban lemondott mandátumáról, ugyanakkor az RMDSZ-ből is kilépett. Legutóbbi, a helyhatóságit megelőző nagyborosnyói RMDSZ-es előválasztáson a polgármesteri tisztségre való jelölésre is pályázott.
Az ügy továbbra is tisztázatlan
Lapunk érdeklődésére Kiss Imre megyei főtanfelügyelő elmondta, bár keresték, nem sikerült Nagy Csongor iskolaigazgató nyomára bukkanniuk, s noha az iskolába küldött audit két ízben is próbálta tisztázni a számlaügyeket, egyelőre nem járt sikerrel. Nagy Csongor igazgató-testnevelő tanár vétkét még nem tudták megállapítani, de azt igen, hogy igazolatlanul hiányzik az iskolából, ezért leváltották és elindult a fegyelmi eljárás ellene, ami akár címzetesi minőségétől való megfosztással is járhat. Rövid ideig Derzsi Eszter aligazgatót bízták meg az iskola vezetésével, de hétfőtől Istók Juditot, a sepsibodoki Henter Károly Általános Iskola volt igazgatóját, a Tanítók Háza jelenlegi módszertanosát nevezik ki tanév végéig igazgatónak. Derzsi Eszter lapunknak elmondta, amíg a törvényes eljárás nem zárul le, nem áll módjában nyilatkozni az ügyről. Nagy Csongort telefonon kerestük, készüléke azt jelzi, hogy nincs használatban. A megyei tanfelügyelőség feljelentést tett Nagy Csongor ellen, mert úgy vélik gyanúsítható közjavak magáncélú elsajátításával és felhasználásával. (fekete)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.