A bajnoki címvédő Sepsi-SIC könnyedén vette rájátszásbeli első akadályát, miután pénteken este 52 pontos különbséggel, azaz 96–44 arányban legyőzte a Gyulafehérvár együttesét a negyeddöntős párharcuk első mérkőzésén. A Fehér megyeiek csak az első negyedben tudtak lépést tartani a zöld-fehérekkel, aki a második és a harmadik játékrészben 54 pontot dobáltak össze, és csak 9 pontot engedtek a gyulafehérváriaknak. A két csapat legközelebb kedd délben találkozik újra egymással, és egy esetleges diadallal Zoran Mikes tanítványai ott lesznek a legjobb négy között.
Sepsiszentgyörgyi kosarakkal indult a találkozó, de a vendégek gyorsan felzárkóztak, és lépést tudtak tartani tudták a többször is hibázó címvédővel, sőt, az 5. percben January triplájával át is vették a vezetést (7–9). A folytatásban fej fej mellett haladtak a csapatok, a 8. percben Mijović kosarával egyenlített a Sepsi-SIC (18–18), majd szintén ő juttatta előnybe a hazai alakulatot (20–18). Az első negyed hajrájában már Zoran Mikes tanítványai irányították a küzdelmet, akik kétpontos előnyről várták a következő tíz percet (22–20). Ezt követően már egyértelműen a kétszeres bajnok akarata érvényesült a pályán, s minden támadás után nőtt a különbség a két csapat között. A 17. percben Webb hárompontosával már plusz huszonkettővel vezetett a Sepsi-SIC (44–22), s a zöld-fehérek fölényes játékát mi sem jellemezte jobban, mint az a tény, hogy a Manuel Angel Rodriguez Escudero irányította együttes a második negyedben mindössze egy kosarat jegyezett January révén (51–22). A szentgyörgyi lányok 25–0-s rohamát követően a harmadik negyed elején voltak ismét eredményesek a vendégek, miután Arsenic a büntetővonalról talált be a kosárba. A 24. percben már 40 pontosra (65–25) nőt a házigazdák előnye, akik minden szempontból fölülmúlták ellenfelüket (76–29). A Sepsi-SIC a zárószakaszban 55 ponttal is vezetett (94–39), s bár „kiegyensúlyozottabbra” sikeredett az utolsó negyed, a Gyulafehérvárnak esélye sem volt a felzárkózásra (96–44).
A mérkőzés legjobbja a 24 pontot szerző Webb volt, aki tíz lepattanóval is segítette csapatát, de Gödri-Părău is dupla-duplával (12 pont és 10 gólpassz) fejezte be a rájátszás első meccsét. A túloldalon a 9 lepattanót és 16 pontot jegyző January jeleskedett.
Kosárlabda, női Nemzeti Liga, negyeddöntő/első mérkőzés: Sepsi-SIC–Gyulafehérvár 96–44 (22–20, 29–2, 25–7, 20–15). Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna. Mintegy 1000 néző. Vezette: Alexandra Stan, Sorin Drugău, Alexandru Nicolae. Sepsi-SIC: Webb 24/9, Marshall 12, Mijović 9, Gödri-Părău 12, Neagu (cserék: Fontaine 11, Kilin 3/3, Hamilton-Carter 10, Džankić 8/6, Kovács, Stoenescu 7/3, Huţanu). Edző: Zoran Mikes. Gyulafehérvár: Fodor 4, Fleşer 2, Arsenic 7, January 16/3, Fleming 10 (cserék: Plăviţu, Ignat 1, Crăciun 2, Cutaş 2, Bobar). Edző: Manuel Angel Rodriguez Escudero.
Meglepetés Szatmárnémetiben
A Román Kupa negyeddöntőjében a Brassói Olimpiát legyőző Temesvár újabb skalpot gyűjtött be, miután pénteken 11 pontos különbséggel, azaz 82–71-gyel bizonyult jobbnak a házigazda Szatmárnémeti VSK együttesénél. Kolozsváron a helyi U egy kiélezett meccs végén, a Sepsi-SIC egykori játékosának, Amanda Thompsonnak a véghajrában szerzett kosarával és mindössze egy pont különbséggel, 72–71-re győzött az Alexandriával szemben, míg a Brassói Olimpia hazai környezetben, esélyt sem adva az Aradi ICIM alakulatának, 73–66 arányban nyert. A párharcok kedden folytatódnak, és az egyik fél két győzelméig tartanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.