Ami soha nem csenghet le

Ez volt március 15-nek a napja. Sejtettem, hogy különleges ünnepe lesz a falunak. Maréknyi férfi és asszonynép színes zászlókkal lobogókkal vonult fel a Templomdombra, és az unitárius templom előteréből gyönyörködtünk a hólepel alatt szunnyadó Háromszéki rónán. Senkinek sem volt üres a keze, vagy zászlókat vagy virágkoszorúkat tartottak, a lelkészek, tiszteletes Farkas-Györgyillyés Izolda unitárius- és Bustya János református lelkipásztor pedig bibliát. Elő-ima után a lelkipásztor napra szóló rövid igemagyarázata és nemzeti imánk hangzott el. Az ünnepen készült fotónknak és képaláírásnak már nem került tér a lap ünnepi számában, de lám most szólhattunk róla. Erősítette nemzeti ünnepünk utóéletét a három gyülekezet is, hiszen a vasárnap zárult hiterősítő imahéten az unitárius imateremben református, római katolikus és unitárius lelkészek prédikáltak, s a szeretetvendégség alkalmával Márk Attila gitárművész, az ökumenikus alapon működő nőszövetség és a helyi fiatalok csoportja bizonyította, hogy a szabadságharcos múltra való emlékezés mellett, ők képviselik a jelent, a falut megtartó és élő hit erejét.

Dióhéjnyiként is súlyos

itt a falutörténet, mert Sepsiszentkirály ma is emlékező falu. A dombon valamikor plébánia-templom állt, amely a XV. században gótikus arculatot kapott. Sekrestyeajtaját és szentségtartó fülkéjét az utólagos kutatásokkal tárták fel. Kör alakú kőfal övezi s ebből emelkedik ki a harangtorony, bejárata fölött ez áll: Egy az Isten!

A várfal külső felén ősi temetőkert van, ahol két szabadságharcos hősnek kőből faragott síremléke látható: Kiss Áron (1823–1875) honvéd főhadnagyé, Sükösd János (1828–1915) honvéd hadnagyé. Itt van a Vida család emléktáblákkal megjelölt családi sírboltja. Az őrnagy Vida Dánielnek (1816–1875), Fogaras várparancsnokának nyugszanak benne porai, aki az 1848–49-i szabadságharc fogarasi ütközeteinek volt hőse, egykori lakóházára az illyefalvi önkormányzat és az unitárius egyházközség helyezett emléktáblát, s oda is jutott virág. A református templom előterében a falu névadójának, István királyunknak mellszobra őrzi a mai nemzedéket a Szentkirályszövetség ajándékaként. Jeles szülöttje volt a falunak Agh Istvánt (1709–1786) unitárius püspök, tanár, egyháztörténeti író, Kovács Sándor (1929–1984) botanikus-muzeológus, Kovács Ádám (1933–1991) rendező és színházigazgató, és nem utolsó sorban Imreh István (1919-2003) történész, a MTA külső tagja. És a múlthoz kapcsolódik a jelen: a lassan megújuló unitárius templom-vár, az illyefalvi községvezetés gondoskodása révén megújult falusi kultúrház, a felújított boltíves kőhíd, a épülő infrastruktúra, s a mindig megtartó állattenyésztés a mezőműveléssel.

Falvainknak is saját belső autonómiája volt

– A Kovászna megyei tanács ülésén hangzott el javaslatod, hogy 2019-ben lesz a szentkirályi születésű erdélyi történészünk Imreh István születésének 100. éves évfordulója, s hogy azt a szülőfalujában és Bodokon is, ahol gyerekkorát töltötte, méltó módon meg kellene ünnepelni – mondtuk Kiss Jenőnek, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár nyugalmazott igazgatójának (fotó), aki személyesen ismerte falus felét, az akadémikust.

– Valóban így van és ezt fenn is tartom. Nem véletlen az, hogy A rendtartó székely falu nagy sikerű könyvének anyagát zömében itteni levéltári forrás-anyagra alapozta, nekem pedig volt szerencsém őt személyesen meghívni és el is kísérni könyvének bemutatójára Szentgyörgyön és Illyefalván.

Imreh István Erdély mezőgazdasági, ipari és népesedési múltját kutatva, összegyűjtője és közzétevője volt a székely falusi írásbeliségnek, annak a sajátos történelmi forrásfajtának, amelyben a legbeszédesebben tükröződnek a középkori magyar falu közösségi hagyományai. A székely falutörvények (1947), A rendtartó székely falu (1973), A törvényhozó székely falu (1983) című kötetekben közzétett források és az azokat értelmező, európai kitekintésű magyarázatok a faluközösséget olyan szerves társadalmi fejleményként mutatták be, melyben a székely falunak sikerült kialakítania sajátos belső autonómiáját. A székely falutörvények, faluközösségi rendtartások és jegyzőkönyvek tiszta, közvetlen sugárzással világítanak rá a falusi nép mindennapjának mélyére, közzétételük és feldolgozásuk új, egyedülálló szilárd alapot biztosított a további agrártörténeti kutatás számára.

Mi csak ismételjük Kiss Jenő ötletét, hogy meghallják a megye és a községvezetők, a lelkészek. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt, 1977-től a Magyar Néprajzi Társaság, 1998-tól az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteletbeli tagja. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem 1995-ben díszdoktorrá avatta. A Bălcescu-, majd 1998-ban Entz Géza-díjat is átvehette. Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el munkásságát 2001-ben.

Három felekezet, egy faluközösség

Sepsiszentkirályban már a rendszerváltást követő csonka három évtizedben is minden rendezvénynek ökumenikus jellege volt, s van, s azokat hol itt, hol ott tartják meg a helybeliek. A római katolikus filiának is van imaháza, az illyefalvi anyaegyházhoz tartozik, plébánosa Kacsó Sándor.

Nemrég nevezték ki az unitárius egyházközségbe tiszteletes Farkas Györgyillyés Izoldát, aki a teológia elvégzése után, mint a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség segédlelkésze lett az alig száz lélekszámú helyi és a botfalusi társ-egyházközség lelkésze. A parókián ővele és Bustya János református lelkipásztorral beszélgettünk a két közösség jelenlegi terveiről, azok megvalósításának lehetőségeiről. A lelkészasszony elmondta, hogy nem szűkölködik tennivalókban. Újabb lépéseket tesz, hogy az egyházközség maradéktalanul visszakaphassa szántóterületeit és erdővagyonát. Pályáztak a lelkészi lakás központi fűtési-rendszerének korszerűsítésére, a parókia és a restaurált templomépület munkálatainak befejezésére, valamint az imaház belső műszaki felszerelésének költségeire. A vegyes vallású helyi fiatalokkal ifjúsági egyesületet alakítottak. Az unitárius egyházközség gondnoka a helybeli születésű vállalkozó, Kiss Ernő.

A kissé nagyobb lélekszámú és enyhén szaporodó a helyi református gyülekezet, amelynek 26 éve lelkipásztora Bustya János tiszteletes (fotó).

Elmondta, hogy az erdőtulajdon visszaszerzésében kissé előbbre jár, de soron következnek a templom pádimentumának kicserélése, a lelkészi lakás, valamint az imaház apróbb külső-belső korszerűsítési munkálatai.

Karcagon volt téli találkozója a Szentkirály Szövetségnek – tájékoztatott Sándor Csaba, a helyi katolikus filia képviseletében és elmondta, hogy határozat született arra, hogy az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú elő-napján a szövetség emlék-kopját állít a Nyerges-tetőn és hogy a nyári találkozójuk Kalotaszentkirályon lesz, amelyre a sepsiszentkirályi küldöttséget is meghívták.

Gyorsan sarjad a gyep

Az állattenyésztésben és a mezőgazdaságban dolgozó embernek minden lépés kihívás és gond. Ez derül ki abból a beszélgetésből, amit Ifj. Benkő Árpáddal az Illyefalvi Szarvasmarha Tenyésztő Egyesület elnökével és Albert Jenő (fotó) egyesületi taggal, tejforgalmazó és tejtermelővel, önkormányzati képviselőkkel folytattunk. Az elnök elmondta, hogy jelenleg olyan céget keres, amely vállalná szabadtéri beton itatóvályúk kijavítását és új fém-vályúk elkészítését, ugyanis az egyesület a tavaly áprilisban bérbe vett egy 845 hektáros községi legelőt az illyefalvi önkormányzattól. A legelő-részek településenként különállóak: aldobolyi, illyefalvi és szentkirályi, így minden részen itatóhelyeket kell kialakítani, ami nem kis kihívás, és felhasználnák e célra a területalapú támogatást is. Az egyesület alapszabályát is módosítani kell, hisz az egyesületi tagok létszáma jelentősen megnőne ha csatlakozhatnának még tehén, ló, juh és kecske-tartó gazdák. Az aldobolyi marhalegelőn például fúrással kellene vizet fakasztani. Rohamosan közeledik a tavasz, soron van az elsavasodott talajú legelőterületek mészporral való kezelése, a 24 kamion mészporból csak a szentkirályi legelőre 7 kamionnyit szórnak el.

– Az állattartás itthon tartó, s sok munka árán megtartó foglalkozás is – jelentette ki Albert Jenő. – Legutóbbi találkozásunk óta 54 állatom lett s abból 31 fejőstehén. Vállalkozást alapítottam, mert nem mondtam le arról a tervemről, hogy farmot/tanyát építtessek, olyant, ahol villanyáram és víz is a lehető legelőnyösebb módon elérhető. Siló és széna-tartalékom még van, de én is várom a kikeletet. Tejünket a brassói Prodlacta-céghez adjuk, az egyesület számára az ő árajánlatuk volt az előnyösebb, mert nem érvényesítették a más feldolgozók által gyakorolt téli-nyári tejárakat. Fiam utolsó előtti évét végzi a Puskás Tivadar szakiskolában és nálam gyakorlatozik. Ha nagyon megszereti ezt a foglalkozást megélhet belőle és nekem is lesz utódom – zárta derűlátó nyilatkozatát Albert Jenő.