Csütörtökön 15–17 óra között ismét nyitott tojásíró műhelyt tartanak a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban, melyre az intézmény munkatársai kicsiket és nagyokat bejelentkezés nélkül várnak. Hasonló alkalmat tartottak már hétfőn is.
A résztvevőknek csak megírásra szánt, kifújt vagy főtt tojásokat kell magukkal vinniük. A nagyhét többi napján, péntekig kétórás húsvéti tojásíráson vehetnek részt az előzetesen bejelentkezett csoportok. A húsvéti foglalkozásokat D. Haszmann Orsolya néprajzos, múzeumvezető és Haszmann Gabriella népművész tartja. Utóbbi a híres esztergomi népi iparművésztől, a népművészet mesterétől, a magyar nyelvterület hímestojás-mintakincsének egyik legjobb ismerőjétől, Bércziné Szendrő Csillától sajátította el a hagyományos, viasszal és kesicével történő tojásírást.
Tegnap délelőtt ottjártunkkor már a második iskolás csoporttal foglalkoztak a műhelyvezetők. D. Haszmann Orsolyától megtudtuk, hogy nagypéntekre kézdivásárhelyi családok jelentkeztek be, de délutánonként is várnak felnőtteket, illetve családokat. Hétfőn és kedden Torjáról, Kézdivásárhelyről, Lemhényből, Kommandóról és Csernátonból érkeztek iskolás csoportok. Azt is megtudtuk, hogy a hagyományos tojásírás mellett a gyermekek feladatlapokat töltenek ki, ragasztanak, vágnak, pecsételnek és az írott tojások motívumaival is megismerkednek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.