Prefektusi túlkapásokCivil számonkérés következik

2018. március 28., szerda, Közélet

Jogi útra szándékszik terelni elsősorban a székelyföldi prefektusok hatalommal való visszaéléseit a székelyudvarhelyi Romániai Magyar Jogvédő Egyesület. Szilágyi István kisebbségjogász, a szervezet elnöke szerint bűnügyi feljelentést tesznek Hargita, Kovászna és Maros megye kormányhivatalainak vezetői ellen. Reményeik szerint kezdeményezésük több sikerrel jár majd, mint az eddigi politikai számonkérések.

  • A március 15-i magyar zászlókat sem tűrhették a prefektusok. Fotó: Albert Levente
    A március 15-i magyar zászlókat sem tűrhették a prefektusok. Fotó: Albert Levente

A civil szervezet közleményben számolt be szándékukról. A megfogalmazók bevezetésként leszögezik: az elmúlt hónapok eseményei egyértelművé tették, hogy a székely megyék prefektusai „messze meghaladják hatáskörüket és visszaélnek hatalmukkal, vagy éppen tétlenségükkel okoznak csalódást, kettős mércét alkalmazva az erdélyi magyarsággal szemben, legyen szó nyelv- és szimbólumhasználatról vagy éppen a véleménynyilvánítás szabadságáról”.

Megállapításaikat megerősítendő több példát is felhoznak, így azt, hogy a tél folyamán a magyar közösségnek azzal kellett szembesülnie, hogy Maros megye prefektusa ismét megtámadta a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését Marosvásárhelyen, és „pereskedésével tulajdonképpen akadályozza a helyi hatóságokat abban, hogy alkalmazzák az európai kisebbségvédelmi egyezményeket, amelyek egyértelműen bátorítják a kétnyelvűséget”.

A jogvédők szerint a kormány helyi képviselője „tudatosan és rosszhiszeműen érvel azzal, hogy nincs törvényes keret Romániában, amely megengedné az utcanevek többnyelvű feliratozását, és ez kimeríti a hatalmi visszaélés fogalmát”. További példáként Kovászna és Hargita megye prefektusainak gesztusait említik, akik szerintük tévesen hivatkoznak a román zászlótörvény korlátozásaira a március 15-i ünnepséggel kapcsolatban.

„Szó sincs arról, hogy idegen állam zászlóját használná jogtalanul a magyarság, hanem saját nemzeti jelképéről van szó, amelynek használatához minden joga megvan, különösen az ünnepeken” – fogalmaznak. A civilek úgy vélik, a prefektusok elvitatják „a székelyföldi önkormányzatok jogát is attól, hogy belátásuk szerint, a helyi lakosság kulturális sajátosságait figyelembe véve díszítsék fel a várost egy saját rendezvényen”.

A közlemény a szervezet elnökének, Szilágyi István kisebbségjogásznak a meglátását is tartalmazza. Eszerint a magyarok lakta megyék prefektusainak rosszhiszeműsége és hatalmi visszaélései nyilvánvalóak, ezért az egyesület bűnügyi feljelentések révén kísérletet tesz a kormány helyi képviselőinek jogi úton történő számonkérésére. Szilágyi István megállapítja, hogy az új irányvonalra már csak azért is szükség van, hiszen eddig jóformán csak politikai számonkérés történt, ami nem járt kellő sikerrel.

Zárásként Szilágyi István Brassó és Temes megye prefektusának is üzen annak kapcsán, hogy az elmúlt hetekben Brassó város és Temes megye önkormányzatai nyíltan revizionista nyilatkozatokat hagytak jóvá, amelyekben Románia és a Moldovai Köztársaság újraegyesülését támogatják. Az egyesület hivatalos álláspontot vár a törvényesség őreitől, de valószínűnek tartják, hogy elnézik a hazafiak ténykedését, ezáltal nyilvánvalóvá téve a kettős mércét, amelyet a kormány alkalmaz. „Prefektusai által egy pillanatig sem késlekedett lecsapni a székelyföldi autonómiahatározatokra és megállapítani az önkormányzati hatáskör túllépését” – fejtegeti az elnök.

A Romániai Magyar Jogvédő Egyesület a múlt év őszén jött létre, elsődleges céljaként pedig a Dan Tanasă által a székelyföldi önkormányzatok ellen indított perek kivédését jelölte meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2018-03-29: Világfigyelő - :

Csak Koszovót ne!

A szerbek 81 százaléka ellenezné Koszovó függetlenségének elismerését, még akkor is, ha ez lenne az európai uniós tagság elnyerésének egyetlen feltétele – derült ki egy tegnap ismertetett közvélemény-kutatásból.
2018-03-29: Belföld - :

Május közepétől használhatók (Egységes jövedelemnyilatkozatok)

Az egységes nyilatkozatot május 16-ától lehet online benyújtani, az adófizetők ettől a héttől kezdve postán kapják meg belépési jelszavukat – jelentette be kedd este az Antena 3 televízióban Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.