A Tudose-kabinet pénzügyminiszterét, Ionuţ Mişát nevezték ki az országos adóhatóság (ANAF) államtitkári rangú elnökévé Viorica Dăncilă miniszterelnök. Korábban Eugen Teodorovici pénzügyminiszter megerősítette, hogy előterjesztett egy javaslatot a kormányfőnek, amelyben Mişát javasolja az ANAF elnöki tisztségére. A kinevezést megelőzően kormányzati forrásokból az a hír szivárgott ki, hogy a tárcavezető az adóhatóság teljes vezetőségét – 25 embert – leváltotta.
Ugyanazon források szerint Teodorovici elégedetlen az adóbehajtások szintjével, illetve úgy vélte, részben az adóhatóság gyenge teljesítménye okozta a riasztóan nagy államháztartási hiányt. A tárcavezető tegnap nem kívánta kommentálni a leváltásokról szóló híreket.
Mint ismert, a hét elején mások mellett a költségvetési tanács arra hívta fel a figyelmet, hogy az első két hónapban szokatlanul magas volt az államháztartási hiány, amely február végén a bruttó hazai termék (GDP) 0,59 százalékát tette ki. Abszolút értékben a hiány elérte az 5,5 milliárd lejt, a bevételek 21,3 százalékkal nőttek, a kiadások pedig 38,5 százalékkal emelkedtek a tavalyi első két hónaphoz mérten. Ionuţ Dumitru, a testület elnöke kedden felhívta a figyelmet, hogy más években az első két hónap után vagy nagyon alacsony volt az államháztartási hiány, vagy éppen többlet keletkezett.
Dumitru szerint a szokatlanul magas hiányhoz hozzájárultak bizonyos időszakos kiadások, mint például az európai uniós mezőgazdasági támogatások megelőlegezése vagy a hadsereg felfegyverkezési programja, amelyek betervezett költségek voltak.
Ezeket nem tartja aggasztónak, viszont elgondolkodtató az állandó kiadások gyorsuló dinamikája. Példaként a közszféra béreivel kapcsolatos kiadásokat nevezte meg, amelyek jelentős mértékben nőttek, de a szociális kiadások is gyors ütemben emelkednek úgy, hogy a nyugdíjaknak csak az év közepétől kell nőniük 10 százalékkal, márciustól pedig az egészségügyben és az oktatásban is jelentős béremelések lesznek.
Eugen Teodorovici ezzel szemben azt állítja, a költségvetési hiány beilleszkedik az első negyedévre vonatkozó becslésekbe. A miniszter szerint a beruházások négymilliárd lejjel haladják meg az egy évvel korábbi szintet, többe kerültek a bérek és a szociális támogatások, ezeket belefoglalták a költségvetésbe. A kormánytag ugyanakkor a februári hónapot általában „gyengének” minősítette az adóbegyűjtés szempontjából.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.