LabdarúgásEljárás az oroszokkal szemben

2018. március 30., péntek, Sport

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) eljárást indított a nyári világbajnokság házigazdáival, az oroszokkal szemben, mivel szurkolóik szerda este rasszista magatartást tanúsították a franciák elleni felkészülési mérkőzésen.

A Szentpéterváron lejátszott, vendégsikerrel (3–1) zárult összecsapáson a színes bőrű francia játékosok labdaérintéseit rendszeresen huhogás követte. Az ügyben Laura Flessel francia sportminiszter is megszólalt: „A rasszizmusnak nincs helye a futballpályán. Európai és nemzetközi szinten együttesen kell fellépnünk az ilyen elfogadhatatlan viselkedéssel szemben” – írta a Twitteren a kétszeres olimpiai bajnok vívó, aki egy válogatott csapatképet mellékelt az üzenet mellé.

Ebben a szezonban ez volt a harmadik hasonló eset a szentpétervári stadionban, ahol egyebek mellett az egyik elődöntőt is rendezik majd a világbajnokságon. A város csapatának, a Zenitnek szurkolói miatt már kétszer kellett felelnie az Európai Labdarúgó-szövetség illetékesei előtt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2018-03-30: Sport - Miska Brigitta:

Kikapott a KSE, már csak kilencedik (Labdarúgás)

A tartalékosan pályára lépő Kézdivásárhelyi SE 2–1 arányú vereséget szenvedett Roman vendégeként a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság bepótolt, 16. fordulójában. A sérülések és eltiltások miatt megtizedelt felső-háromszékiek, gyenge első félidőt követően hiába hajráztak nagyot, egygólos vereséget szenvedtek.
2018-03-30: Sport - :

Kitilthatják a címvédőt a Tourról (Kerékpározás)

Amennyiben a július 7-ei rajtig nem tisztázódik a doppingügye, megtagadhatják az indulási jogot a négyszeres győztes, címvédő Chris Froome-tól a Tour de France kerékpáros körverseny szervezői. Az angol Daily Mail című lap a múlt héten azt írta, hogy a rendezőknek lehetősége van erre, és fontolóra is veszik ezt a lépést.