Tizenhárom év kihagyás után első alkalommal tartották önálló vetélkedőként a romániai nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok román nyelv tantárgyversenyének országos döntőjét, és ennek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium volt a házigazdája. A tegnapi díjkiosztón mind a négy háromszéki résztvevő elismerésben részesült, diákjaink egy harmadik díjjal, két dicsérettel és négy különdíjjal végeztek a megmérettetésen.
A 2001/2002-es tanévben szintén Sepsiszentgyörgy volt a házigazdája a kisebbségi diákok román tantárgyversenyének, 2005-től ellenben az országos román olimpia tagozataként szerepelt az oktatási minisztérium versenynaptárában. Folyó tanévtől az ötödik osztályban is speciális tanterv és tankönyv alapján tanulják a magyar diákok a romány nyelvet, így kerülhetett sor a váltásra és az országos verseny önállósulására. Ezt elfogadták a többi nemzeti kisebbséghez tartozó közösségek is, bár a magyar diákok kivételével a többiek a román tannyelvű osztályok programja és tankönyve alapján tanulják a román nyelvet. Ezért ezt a vetélkedőt két szekcióban szervezik, egyiket a magyar diákok számára, másikat a nem magyar kisebbségi tanulók, illetve a diaszpórában élők számára. Nem a nemzeti hovatartozás a döntő, hanem a tanítási nyelv. A német tannyelvű osztályokban gyakran találunk román anyanyelvű diákokat, akik ugyanolyan mércével vehetnek részt a versenyen, mint a nem román anyanyelvű diáktársaik, azért, mert a közös tanítási nyelv a német.
Brassói, nagyszebeni, temesvári, besztercei, resicai, bukaresti német tannyelvű, valamint chişinăui román osztályokból érkeztek a nem magyar anyanyelvű diákok, a többiek Erdély minden magyar megyéjét képviselték. A vetélkedő 113 résztvevőjét, az országos versenybizottságot, a felkészítő és kísérőtanárokat, valamint a Kovászna Megyei Tanfelügyelőséget és a házigazda Székely Mikó Kollégium szervezőcsapatát levélben üdvözölte Valentin Popa oktatási miniszter, Camelia Gavrilă, a képviselőház oktatási bizottságnak elnöke és Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős álamtitkár, a helyszínen Kiss Imre megyei főtanfelügyelő és Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója mondott köszöntőbeszédet. Mindannyian azt hangsúlyozták: a román nyelv elsajátítása hozzásegít a román kultúra megismeréséhez, és azok a diákok, akik mélyebben tanulmányozzák a román nyelvet, minden bizonnyal a multikulturalitás, az együttélési jó gyakorlatok hírvivői.
Háromszékről Ana Răduţă ötödikes mikós diák harmadik helyezést ért el, Miklós Janka hatodikos és Muscalu Hanna hetedikes mikós tanuló a negyedik helyen végzett, ők dicséretben részesültek, Muscalu Hanna a Háromszék különdíját is elnyerte másik három elismeréssel együtt. Bălălău Brigitta, a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola nyolcadikos tanulója is különdíjjal tért haza.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.