A legutóbbi kézdivásárhelyi tanácsülésen az önkormányzati képviselők egy új, négytermes óvoda építésére vonatkozó pályázat hatékonysági tanulmányáról is döntöttek, ugyanakkor az óvoda technikai-gazdasági mutatóit is elfogadták.
A pályázat összértéke 3 699 000 lej, amiből a munkálat értéke 2 230 000 lej áfa nélkül. Bokor Tibor polgármester kifejtette: a városnak minél rövidebb időn belül legalább egy új óvodára van szüksége, amelyet pályázati pénzből építenének fel. „Két, városközpontban található óvoda – a Kossuth utcai Vackor és az Iskola utcai 2. számú Óvoda – nem az önkormányzat tulajdonában levő épületben működik, havonta kemény béreket fizetünk, ezért a Bod Péter Tanítóképző udvarán új ingatlant építenénk” – érvelt az elöljáró. A két épület egy külföldön élő magánszemély, illetve a református egyház tulajdona. Az új óvoda nyolcvan 3 és 5 év közötti kisgyermek befogadására lenne alkalmas. Ha sikeresen pályáznak, a munkálat árverésen történő odaítélése után a kivitelezőnek két év áll rendelkezésére felépíteni az új óvodát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.