A közismert brassói Aranyszarvas-fesztivál elődöntőjébe válogatták Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi énekesnőt. A Román Televízió egyes csatornája vasárnap este 22.30 órakor közvetíti a műsort, s a nézők telefonos üzenettel (sms) szavazhatnak felpártolt előadójukra, így segítve őt a továbbjutásban. A megmérettetésről Dancs Annamarival beszélgettünk
― Mi lesz vasárnap?
― Az Aranyszarvas-fesztivál első elődöntője. Romániából több száz közül válogattak ki huszonegy versenyzőt ― előadót, zenekart ―, három csoportra osztották őket, akik most vasárnaptól minden hét végén versenybe szállnak; minden csoportból kettő jut tovább, majd augusztus 10-én, a második elődöntőben ebből a hat résztvevőből válogatják ki azt a hármat, aki szeptember 3―9. között Romániát képviseli a nemzetközi Aranyszarvas-fesztiválon. Már ez is szép eredménynek számít, ugyanis a fesztivál negyvenéves történetében én vagyok az első erdélyi magyar szólista (szentgyörgyi származású zenészek még voltak).
― Nehéz volt bekerülni?
― Igen, elég komoly referenciát kértek, rengeteg dokumentációra volt szükségük, kép- és hanganyagra. Az elmúlt tizenkét évben, amióta színpadon vagyok, sok mindent, videoklipet, felvételeket rögzítettünk, ezek DVD-n is megjelentek, ebből küldtem összeállítást. Két olyan dalt kértek, amely bemutatja az előadó hangi adottságait.
― És ezek milyen dalok?
― Az egyik a Perzselő fény című dalomnak az angol változata, a másik egy lassú ballada, olyan fesztiválnóta, amelyet tavasszal készítettünk el, Ólomszárny címmel.
― Ez a részvétel neked most mit jelent?
― Egy újabb kihívást. Ez még nem jelenti azt, hogy szeptemberben is ott lehetek, hiszen két kemény elődöntő vár rám, és a mezőny nagyon erős. A továbbjutásról ötven százalékban a zsűri dönt, a másik ötven százalékot pedig a tévénézők által beküldött sms-szavazatok száma dönti el. Nagy énekesekkel kell versenybe szállnom, olyanokkal, akiket a román média nap mint nap szerepeltet.
― Magyarán arról van szó, hogy a háromszéki nézők is szavazhatnak, azaz sms-t küldhetnek.
― Így van. A Román Televízió 1-es csatornája (RTV1) vasárnap este 22 óra 30 perctől közvetíti a versenyt a Taverna című élőzenei műsorban. A második előadó leszek, miután az összes versenyző énekelt, akkor lehet majd szavazni, azaz sms-t küldeni, kiírják majd ezeket az információkat.
― Miért szavazzanak rád a tévénézők?
― Számítok az emberekre, vagyis az erdélyi magyarságra, a városomra is. Hogy összefognak, segítenek, felpártolnak, és első erdélyi magyarként ott lehetek, két nagy lépésre az Aranyszarvas-fesztivál... Végül is egy sms nem olyan nagy dolog. Őszintén szólva, már most az erdélyi sajtó és a rajongótáborom felkarolta ezt az ügyet, ez nagy segítség. Mindenkitől csak bátorítást, biztatást kapok. Remélem, vasárnap sem hagynak cserben...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.