A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyert pályafutása 200. futamán, a vasárnapi Bahreini Nagydíjon. A 30 éves versenyzőnek ez volt a 49. diadala, és a szezonnyitó ausztráliai verseny után az idény második futamán sem talált legyőzőre.
A második helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája zárt, míg csapattársa, a négyszeres vb-győztes, címvédő Lewis Hamilton a kilencedik pozícióból rajtolva harmadikként végzett. Egészen remek eredményt ért el a 22 esztendős francia Pierre Gasly, aki pályafutása hetedik nagydíján a negyedik helyen ért célba a Toro Rosso Hondával.
A rajtnál Vettel megtartotta az első helyet, Bottas viszont megelőzte honfitársát, a ferraris Kimi Räikkönent, és feljött másodiknak. Hamilton óvatosan startolt a kilencedik rajtkockából, igyekezett elkerülni az ütközéseket, ami sikerült neki, így viszont egyetlen helyezést sem javított. A hatodik kör elején Hamilton szenzációs előzést bemutatva egyszerre három riválisát utasította maga mögé a célegyenesben, egy körrel később pedig még egy pozíciót javított, és már ötödik volt. A brit címvédő hamar utolérte az egyébként kiválóan rajtoló és versenyző Gaslyt, így a nyolcadik körben már a negyedik helyen száguldott, hátránya csaknem 10 másodperc volt a harmadik Räikkönenhez képest.
A 36. körben Räikkönen kiállt a második kerékcseréjére, de a szerelők a bal hátsó abroncsot nem tudták leszedni, ezért a finn versenyzőnek még a bokszutcában meg kellett állítania az autóját. A balul sikerült művelet során egy szerelő megsérült, őt kórházba szállították. Hamilton ezzel feljött a harmadik pozícióba, hátránya kevesebb mint 20 másodperc volt az élen száguldó Vettelhez képest. A címvédő lemaradása aztán körről körre csökkent, Vettel autóján ugyanis a gyorsabb köröket biztosító, de hamarabb elkopó gumik voltak. Öt körrel a leintés előtt a második Bottas már csak valamivel több mint 2 másodperces hátránnyal követte Vettelt, és a távolság kettejük között rohamosan csökkent. A finn pilóta az utolsó pillanatokig igyekezett támadni, de nem tudta megelőzni riválisát, így Vettel pályafutása során negyedszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára Bahreinben. A vb egy hét múlva Kínában folytatódik.