Megjelent Sepsiszentgyörgy új térképe, naprakészen, az önkormányzat legutolsó utcanévadási határozatában elfogadottak szerint. Mint rendes, a turisták kezébe is adható kiadványhoz illik, a város teljes térképe mellett tartalmazza a központi rész kinagyított hálóját és a régió autós térképét, illetve Sugásfürdőt, feltüntetve a telep gyógyforrásait is, rövid történelmi ismertetőt, néhány szót a nevesebb épületekről, műemlékekről (az adatok hitelességéért a szövegeket összeállító Kónya Ádám felel), fontosabb telefonszámokat (mindezeket három — román, magyar, angol — nyelven), és természetesen utcanévjegyzéket is (ezt már csak románul és magyarul).
A térképet egy kolozsvári cég készítette, előállítását a reklámfelületeket lefoglaló helybeli cégek fedezték, a város pedig tízezer példányt kapott ingyen, annak fejében, hogy öt esztendeig csak a kolozsváriak készíthetnek várostérképet. A kiadvány a városháza turisztikai információs irodájában ingyen kapható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.