Bejelentette visszavonulását Emil Hegle Svendsen, a norvégok négyszeres olimpiai bajnok sílövője. A 32 éves sportoló hétfőn úgy fogalmazott, „sokkal nehezebb volt meghoznia ezt a döntést, mint gondolta”, ennek ellenére nem érzett motivációt arra, hogy felkészüljön a jövő évi, östersundi világbajnokságra.
Svendsen pályafutása során nyolc érmet nyert az ötkarikás játékokon, 2010-ben Vancouverben és 2014-ben Szocsiban kétszer-kétszer állhatott a dobogó tetejére, idén februárban Phjongcshangban két ezüst- és egy bronzérmet szerzett, s ő vitte országa zászlaját a nyitóünnepségen. Olimpiai sikerei mellett 12-szeres világbajnok, 38 alkalommal nyert világkupaversenyt, s a 2009–2010-es idényben megnyerte az összetett vk-t is.
Múlt héten a két legeredményesebb téli olimpikon, a sílövő Ole Einar Björndalen, valamint a szintén norvég sífutó, Marit Björgen jelentette be a visszavonulását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.