Melles Endre, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes tánckarvezetője nyerte Az év legényes táncosa címet a hét végén Budapesten tartott Tedd ki a pontot! elnevezésű XXI. Nemzetközi Legényesversenyen. A táncosok Martin György válaszúti gyűjtéseiből mérték össze a tudásukat, tehetségüket.
Beérett a gyümölcs, a legényeshez illő férfiasság a táncomban, talán a zsűri ezt értékelte – mondta lapunk érdeklődésére a verseny nagydíjasa, aki negyedik alkalommal vesz részt a nemzetközi megmérettetésen és előző években is elismeréssel tért haza. A Bartók Kulturális Táncegyesület és a Budapesti Művelődési Központ szervezésében tartott verseny célja a megméretkezők tánctechnikai fejlődésének elősegítése, az archív filmelemzés módszerének elsajátítása és alkalmazása. A versenyzőknek a kötelező produkcióban a válaszúti Kallós János „Dici” ritka és sűrű magyar táncaiból összeállított folyamatot kellett bemutatniuk, a szabadon választott próbának szintén válaszúti táncanyagnak kellett lennie, Melles Endre Kallós György „Duka” táncaiból válogatott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.