Új kormány alakul Magyarországon

2018. április 10., kedd, Világfigyelő

Az emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát a vasárnapi parlamenti választáson – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.

„A magyarok úgy határoztak, hogy csak ők dönthetik el, kikkel kívánnak együtt élni Magyarországon, ez a döntés kötelez bennünket. Magyarország egy olyan nemzet, amely erős tagállamokból álló erős Európát akar” – jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte a kormánynak a nemzetek Európája mellett kell kiállnia, és nem az „európai egyesült államok” mellett. A miniszterelnök egyúttal jelezte: „nem folytatni fogjuk a kormányzást, hanem új kormány jön létre”.

A kormányalakítással kapcsolatban kijelentette: jelentős változások, jelentős módosítások várhatók, nagy részben új emberekkel, új struktúrákkal készül kabinetet alakítani.

A Fidesz elnöksége felhatalmazta őt a kormány megalakításához szükséges munka megkezdésére – közölte, hozzátéve: ez három-négy hetet vehet igénybe.

Matolcsy György jegybankelnök esetleges újbóli kormányzati szerepvállalásáról azt közölte: Matolcsy Györggyel még csak annyit tudott beszélni, hogy megérdeklődte a pénzpiacok reagálását a választási eredményre, és megnyugtató válaszokat kapott tőle, ennél többről nem volt szó. A leendő gazdaságpolitikát úgy jellemezte: a Matolcsy-féle közgazdasági iskolához tartozik, amelynek egyik alaptétele, hogy a pénzügyeknek rendben kell lenniük, ezért arra lehet számítani, hogy az államadósság csökkenni fog. Azt azonban elmondta, hogy Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök telefonon gratulált neki, meg is hívta őt egy magyarországi látogatásra, amely egy-két héten belül várható.

Az ellenzéki budapesti választási sikerét Orbán Viktor úgy kommentálta: "többet kell dolgoznunk Budapesten", amely "közel áll a szívünkhöz", a nemzet fővárosa.

A magyarországi parlamenti választást ért EBESZ-kritikára csak annyit reagált: politikai véleményt fogalmazott meg a szervezet a magyar választásról, "köszönjük az észrevételt".

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2018-04-11: Belföld - :

Embercsempészeket fogtak

A román, osztrák és szlovén hatóságok együttműködése nyomán bűnszövetkezetbe tömörült, határrendészeket megvesztegető embercsempészeket vettek őrizetbe Romániában – erősítette meg tegnap a Szervezett Bűnözés ésTerrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT).
2018-04-11: Világfigyelő - :

Julija Szkripalt kiengedték a kórházból

Kiengedték a kórházból Julija Szkripalt, aki édesapjával, Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynökkel együtt idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában.