A férfiak számára ilyen hét szűk esztendő lehet a nő terhességének utolsó szakasza, de még inkább az a másfél-két év, amikor szinte elválaszthatatlanok az anya és gyermeke. A nő életében elég gyakran ekkor nem a párja iránti érdeklődés az első, és a férj átmenetileg a második helyre szorul. Ez a helyzet nem okozhat gondot, ha a férfi a feleségével együtt élete egyik legfontosabb, lényeges értelmeként fogja fel gyermekeik nevelését, ha ő is magáévá teszi a túlságosan is igaz mondást, hogy „aki csecsemőkorában anyáskodik gyermeke fölött, annak soha többé nem kell fölötte anyáskodnia”.

Sok hét szűk esztendő van a nők számára is: amikor a hivatás vagy a kényszer arra indítja a férfit, hogy gyakran távol legyen az otthonától, csak hétvégére jöjjön haza, és így kevés ideje jut a családjára, a házaséletre.

Annak a feleségnek, aki „egy igában” érzi magát a férjével, aki magáévá tette a társa ügyét, nem kell durcásan eljátszania az elhanyagoltat, hanem boldogan készülhet a párja fogadására. Persze mindketten biztosnak kell lenniük abban, hogy a távoli munka a nagy életfeladatok szolgálatában áll, s elkerülhetetlenül szükség van rá és nem kizárólag az anyagi jólétet és egy fényűzőbb életvitel biztosítását szolgálja.

Nehezen viselhető hét szűk esztendőt jelentenek valamelyik partner vagy családtag krónikus betegségei is.

A szenvedés, ha túl nagy, veszélyes tulajdonsággal bír: magába szívhat minden örömet, amely a környezetében található. Az ilyen hét szűk esztendők válságát csak akkor lehet túlélni, ha a megpróbált házastársak elfogadják, hogy nehezebb sorsuknak is van értelme – hogy ez a helyzet valósággal megköveteli, hogy kölcsönösen támogassák egymást, mert így megmaradhatnak, még jobban összekovácsolódhatnak.

A szükség hatásos fegyelmező, ami az edzettséget, erő és leleményesség mozgósítását illeti, sőt a megmaradáshoz szükséges életrevaló hozzáállásra is neveli az embert. Ha ezt tartjuk szem előtt, könnyebb lesz a házasság súlyos megpróbáltatásainak idején azt nem mindjárt feladni, hanem meggondolni, hogy végtére az is, ami most az elevenbe vág és hasogat, a javunkra szolgálhat.

Életük mérlegét megvonó idős emberektől hallottam, hogy éppen az vitte előbbre őket, ami nehéz volt, ami szenvedést okozott, mindegy hogy kívülről jött vagy saját téves magatartásának következménye volt-e. Bár ez utóbbiak emléke egy kicsit jobban szokott fájni…

Aki a párkapcsolatban, házasságban megszívleli ezt a tudást, szilárdabb lábakon áll, nem szalad az első veszekedés után a válóperes ügyvédhez, hanem türelmesen elviseli a kétséget, és figyelmesen végiggondolja, hogy mit tudna változtatni – elsősorban a saját hozzáállásán, viselkedésén, reakcióin.

A hét szűk esztendők sorozatait átélni tehát általánosságban véve annyi, mint tudatosan egymásra figyelni, erősödni, lelkileg is növekedni, ha az ember hajlandó megérteni és elfogadni az élet nehézségeinek konstruktív értelmét.

Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa