Labdarúgás, Bajnokok LigájaMeglepetést okozott és elődöntőbe jutott az AS Roma

2018. április 12., csütörtök, Sport

Hihetetlen feltámadást mutatott az AS Roma, miután kedden hazai környezetben 3–0 arányban legyőzte az FC Barcelona csapatát a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így az első mérkőzésen szerzett idegenbeli góljának köszönhetően bejutott az elődöntőbe. Kettős győzelemmel lépett a legjobb négy közé a Liverpool, amely 2–1-re nyert a Manchester City vendégeként.

  • Fotó: Ettore Ferrari
    Fotó: Ettore Ferrari

Az olasz fővárosban háromgólos hátrányból kezdtek a házigazdák, akik már a 6. percben betaláltak, Daniele De Rossi kiváló passzából Edin Dzeko volt eredményes. Az olasz csapat fölénye az 58. percben újabb góllá érett, miután Gerard Piqué szabálytalankodott Dzeko ellen a büntetőterületen belül, így a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet De Rossi könnyedén értékesített. Tovább küzdött az AS Roma, így a 82. percben egy jobb oldali szöglet után a jó ütemben érkező Kosztasz Manolasz fejjel a kapuba csúsztatott.

A négyperces ráadásban a hazaiak okosan játszottak, megőrizték előnyüket, és 1984 óta először sikerült elődöntőbe jutniuk.

A Manchester City szintén nagy lendülettel kezdett, és a 2. percben Gabriel Jesus révén megszerezte a vezetést. A folytatásban is nagy nyomás alá helyezte a Liverpool védelmét, több helyzetet kidolgozott, viszont ezeket nem tudta értékesíteni. Az 56. percben a Mersey-parti csapat egy ellentámadás végén Mohamed Szalah góljával egyenlített, majd a 76. percben Roberto Firmino szerzett labdát és kilőtte a bal alsó sarkot, beállítva ezzel a végeredményt. A Liverpool 2008 óta először jutott be az elődöntőbe.

Eredmények, negyeddöntő, visszavágók: AS Roma–FC Barcelona 3–0 (gólszerzők: Dzeko 6., De Rossi 58. – tizenegyesből, Manolasz 82./összesítettben: 4–4), Manchester City–FC Liverpool 1–2 (gsz.: Jesus 2., illetve Szalah 56., Firmino 76./összesítettben: 1–5).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-04-12: Sport - :

Követek találkozása Dél-Afrikában (Khumba Transz-Afrika Expedíció 2018)

A székelyföldi expedíció tagjai Pretoriában a Dél-afrikai Köztársaság magyar külképviseletének vendégszeretetét élvezték.
2018-04-11: Sport - Miska Brigitta:

A Sepsi OSK figyelemmel kíséri a vizsgálatot (Labdarúgás, I. liga)

A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban érdekelt Sepsi OSK vezetősége hivatalos közleményben reagált a hétfői Bukaresti Juventus elleni mérkőzés előtt történtekre. Mint ismert az Anghel Iordănescu Stadion hangszóróiból az Isten, óvd meg a románokat kezdetű nóta parodisztikus átirata is elhangzott, vulgáris kijelentésekkel, xenofób szavakkal és magyarellenes uszítással fűszerezve.