Ellenszavazat nélkül fogadta el pénteken a megyei önkormányzat azokat a határozatokat, amelyek révén Háromszék legnagyobb kórháza javára eszközölhetnek újabb beruházásokat. Ezúttal a sürgősségi osztály bővítésére pályázik a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház, illetve Kovászna Megye Tanácsa, a tervek kivitelezésére a Regionális Operatív Program révén kívánnak finanszírozást szerezni. Ennek érdekében készült el a beruházás megvalósíthatósági tanulmánya, ezt a műszaki-gazdasági mutatókkal együtt fogadta el a testület rendkívüli ülésén.
Az egészségügyi intézmény 1975 óta működik megyei kórházként, sürgősségi osztályán évente körülbelül 35 ezer pácienst lát el a mintegy 70 alkalmazott – tájékoztatott András-Nagy Róbert menedzser. A szolgáltatások minőségének javítására most uniós támogatás révén nyílik lehetőség, a pályázat költségvetése 7,9 millió lej, amelyből a megyei tanács által vállalt rész 1,2 millió lej – vázolta Tamás Sándor önkormányzati vezető.
Hangsúlyozta, nemcsak a sürgősségi eseteket ellátó egységet fejlesztik, de útvonalat alakítanak ki a mentőautók számára, ugyanakkor saját költségvetésből a megye első, hivatalos helikopter-leszállópályájának megépítését is tervezik a kórház területén, ezzel is hozzájárulva az egészségügyi ellátás korszerűsítéséhez.
Az erre vonatkozó előzetes tárgyalások már lezárultak – szögezte le.
A pályázat révén a sürgősség új helyszínre költözik, a mintegy 600 négyzetméteres bővítéssel felülete közel 1000 négyzetméterre nő – mutatott rá András-Nagy Róbert. Elmondta, az a cél, hogy a beruházással a betegeknek és az egészségügyi személyzetnek egyaránt biztonságot adó környezetet teremtsenek. Javítani kívánják az osztály tevékenységét is, egyebek mellett külön-külön működik majd a felnőtteket, valamint a gyermekeket ellátó sürgősségi rész, szakorvosokat alkalmaznak, s bővítik a felszereltséget is, digitális röntgent, CT-t kap majd a megújult osztály.