Akárcsak egy héttel korábban az éllovas Bákói Aerostar ellen, szombaton a Szászhermányi FC vendégeként is az utolsó percekben szenvedett vereséget a Kézdivásárhelyi SE a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. A Brassó megyei csapat a 86. percben megszerezte negyedik találatát, így a kék-fehérek idei negyedik vereségükkel a tizedik helyre csúsztak.
A kézdivásárhelyi labdarúgóknak ezúttal is gondjaik akadtak a helyzetkihasználással, ráadásul a védelembeli megingások is sokba kerültek a csapatnak, így hiába egyenlítettek kétszer is, mégis alulmaradtak többek között a mesterhármast jegyző Mugurel Buga játékának köszönhetően. A Bunduc, Bukur, Păun, Stanciu, Gajdó T., Gazda, Gáll, Ştefănescu, Boricean, Babei, Bagoly kezdő tizeneggyel pályára lépő felső-háromszékiek számára a lehető legrosszabban kezdődött a találkozó, hiszen több közeli lehetőséget is kihagytak.
A 2. percben Bagoly jó helyzetből hat méterről lőtt a kapu fölé, majd Babei is nagyot hibázott néhány méterre a kaputól, pár perc múlva pedig Gáll bombázott távolról mellé, illetve Ştefănescu szabadrúgásból veszélyeztetett, de védett a házigazdák kapusa. A folytatásban a Szászhermányi FC kihasználva a felső-háromszékiek védelembeli bizonytalankodását, gyors egymásutánban kétszer is betalált, előbb a 18. percben Răchişan volt eredményes, majd a 21. percben Buga megduplázta a házigazdák előnyét (2–0).
A kétgólos hátrány észhez térítette a kék-fehér mezeseket, akik rendezték soraikat, és a 29. percben Bagoly értékesítette Babei passzát, majd a 33. percben Ştefănescu 17 méterről csavart a kapuba (2–2).
Az első félidő hátralévő részében Gazda járt közel a gólszerzéshez, viszont szabadrúgását védte az ellenfél kapusa, később pedig Bagoly és Babei hagyott ki hatalmas lehetőséget.
A szünetet követően Kurtuly, Albu és Rancz is pályára lépett, viszont a Kézdivásárhelyi SE a 67. percben a tapasztalt Buga második góljának köszönhetően újra hátrányba került, de a csereként beálló Kurtuly révén ismét kiegyenlítettek. A 71. percben a tapasztalt csatár a Ştefănescu elleni szabálytalankodás miatt befújt büntetőt értékesítette (3–3).
A hajrában már úgy tűnt, mindkét csapatnak meg kell elégednie az egy ponttal, viszont a 86. percben a kék-fehérek pontatlanul passzoltak, így a hazaiaknak lehetőségük volt belőni a győztes találatot, Buga pedig nem hibázott (4–3).
A KSE 2018-ban már negyedszer szenvedett vereséget, és a legutóbbi hat mérkőzésén mindössze két döntetlent játszott, így 26 ponttal a 10. helyre csúszott. A kék-fehérek a bajnokság 23. fordulójában, szombaton 17 órától a második Galaci Oţelul csapatát fogadják a Sinkovits Stadionban.
További eredmények: Székelyudvarhelyi FC–Paşcani 1–0, Bákói Aerostar–Roman 4–2, Focşani–Darabani 2–0, Sporting Lieşti–Barcarozsnyó 0–1, Galaci Metalosport–Bucovina Rădăuţi 0–3 (zöld asztalnál), Galaci Oţelul–Valea Mărului 3–0 (zöld asztalnál), az FK Csíkszereda szabadnapos volt.
A rangsor:
1. Aerostar 16 4 1 65–13 52
2. Oţelul 13 7 1 42–10 46
3. Csíkszereda 14 4 2 49–20 46
4. Roman 11 4 5 45–26 37
5. Lieşti 11 4 6 39–20 37
6. Barcarozsnyó 10 6 5 35–19 36
7. Szászhermány 10 3 8 37–18 33
8. Rădăuţi 9 4 7 25–17 31
9. Focşani 7 8 6 35–25 29
10. KSE 7 5 8 49–36 26
11. SZFC 7 1 13 31–41 22
12. Darabani 5 4 11 29–41 19
13. Paşcani 4 1 15 21–50 13
14. Valea Mărului* 2 1 17 26–58 7
15. Metalosport** 0 0 21 2–136 -12
* tavasszal visszalépett
** a szövetség kizárta
A 23. forduló: Roman–Szászhermányi FC, Paşcani–Focşani, FK Csíkszereda–Bákói Aerostar, Kézdivásárhelyi SE–Galaci Oţelul, Darabani–Bucovina Rădăuţi, Sporting Lieşti–Galaci Metalosport 3–0 (zöld asztalnál), Valea Mărului–Székelyudvarhelyi FC 0–3 (zöld asztalnál), Barcarozsnyó áll.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.