Koncz Zsuzsa több mint négy évtizede tartó pályafutását mutatja be egy most megjelent kötet, amely mintegy négyszázötven fotót, interjúkat, számos érdekes történetet és a teljesség igényével készített diszkográfiát tartalmaz. A Koncz Zsuzsa című vaskos kötetet a Corvina Kiadó jelentette meg, az album tervezője Sebastian Stachowski.
„Évek óta kapacitáltak egy könyv elkészítésére. Azt szerettem volna, hogy ha elkészül, olyan legyen, amelyet évekkel később is jó kézbe venni. Annyi fotót, köztük rengeteg korábban nem publikált képet őrzök a múltból, hogy azt mondtam, próbáljuk meg, de az utolsó pillanatig fenntartottam a lehetőséget, hogy esetleg úgy döntök, ne legyen semmi az egészből” – nyilatkozta az énekesnő. Kitért arra, hogy éveken át dolgoztak az albumon Zöldi Gergely műfordítóval, színházi dramaturggal és dalszövegíróval, akit egy közös ismerős, Kocsis Lajos mutatott be neki. Hozzátette: a kilencvenes évek elején megjelent egy életrajzi könyv róla Varjas Endre tollából, de azóta sok idő eltelt, és akkor nem is volt lehetőség számos témát kifejteni. „Úgy döntöttünk Zöldi Gergővel, hogy a könyv képes beszámolója, mozaikszerű dokumentációja legyen egy kornak, amelyben felnőttem és közismert énekes lettem, illetve a lemezeimen keresztül idézzük fel a velem és körülöttem történt fontosabb eseményeket. Ezek megmutatják, mi érdekelt, mit gondoltam jónak, helyesnek, mi az, amit nem szerettem, pontosan úgy, ahogy a dalaim erről szólnak” – fogalmazott Koncz Zsuzsa.
Úgy vélte, ő ma is ugyanaz, aki akkor volt, amikor énekelni kezdett. Viszonylag korán kialakult benne, mi az, ami hozzá közel áll.
A héten kezdődő 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzített kötetbe válogatott képek jelentős részét hivatásos fotósok készítették. „Nagyon sok az olyan felvétel, amely annak idején nem került nyilvánosságra, és most szívesen látok viszont kinyomtatva. Jónak tartom őket, és örülök, hogy a kiadó ilyen szép, reprezentatív albumot biztosított a megjelenéshez” – jegyezte meg az énekesnő.
A kötet végén található részletes diszkográfia 76 kislemezt, 40 nagylemezt (ezzel valószínűleg csúcstartó Magyarországon), számos válogatásanyagot sorol fel, emellett a fontosabb rádiófelvételek listáját is. „Hálás vagyok Zöldi Gergőnek, hogy ezt összeállította. Sajnos, a kiadói archívumok nagyon hiányosak, sok lemezem jelent meg Németországban, Lengyelországban, Franciaországban és Oroszországban is. Erdélyben annak idején kalózlemezeket árultak tőlem, de Magyarországon is voltak ilyenek” – idézte fel Koncz Zsuzsa.
Mint megjegyezte, sok az olyan dal, amely az évek során hozzánőtt, közülük Bródy János szerzeménye, a Ha én rózsa volnék városi népdallá vált. „Ez a darab a mai napig érvényes, előadom a koncertjeimen. Nagyon megható, ahogy a közönséggel együtt énekelem, és némely versszak után néha beletapsolnak a dalba. Továbbra is a koncertezés jelenti számomra a legnagyobb élményt, és a közönség szeretete kárpótol az utazásokkal járó gyűrődésért. A stúdiómunkát is szeretem, de az élő koncerteken kapom meg az igazi visszaigazolást az emberektől” – mondta Koncz Zsuzsa.