Kavicsoznak a Sólyom utcában tavaly lebontott ház helyén, ideiglenesen parkolót alakítanak ki a szabálytalan alakú telken. Az óriás főtéri „homokozóval” – ahol télen a korcsolyapálya működött – azonban egyelőre nem kezdenek semmit, a prefektúra és a megyeháza előtti területet majd Szent György Napok után fogják használhatóvá tenni, szintén ideiglenes jelleggel – közölte sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester.
A városban egyébként több helyen többféle munkálat is folyik: javában zajlik a zöldövezetek tavaszi nagytakarítása, kaszálása, a bokrok kozmetikázása, virágok és más dísznövények ültetése, és egyúttal néhány utca- és járdaszakasz korszerűsítése.
Legjobban a Testvériség utcában állnak, ott már a parkolósávokat is felfestették – két és fél hét múlva egyébként megérkezik az önkormányzat saját útfestő gépe, és attól kezdve ez a művelet városszerte felgyorsul majd –, de most már megkezdik a felső útburkolat kiöntését a Kertész és a Fecske utcában is.
Az elöljáró elmondta: a törvény értelmében április 15-e előtt nem szabad meleg aszfaltot önteni, akármilyen meleg van kint – ezért kínlódnak a hideg aszfalttal az önkormányzat saját emberei, de mivel tudják, hogy az nagyrészt kidobott pénz, csak kevés helyen tömik vele a kátyúkat; ettől kezdve azonban várhatóan felgyorsulnak az utászok.
Az Ifjúság sétányon elterítették a stabilizáló réteget, és megkezdték a járdák alapozását, a Váradi József utca felső részén most alapoznak. A László Ferenc utcában a vízvezeték és a csatornázás kiépítésén dolgoznak, az Andrei Şaguna utca (a dohánygyári hegy) korszerűsítésére hamarosan aláírják a szerződést. Több aszfaltozatlan utcában kavicsoztak, és nekifogtak az állomási katonaszobor előtti járda javításának is: elsőként annak, hogy az országút felújítása miatt alacsonyabbra került gyalogos sáv szintjét megemeljék.
A Păiuş David utcai járda kritikán aluli állapota már évek óta bosszantja a lakosságot, eddig azonban az országos útügy kezében volt, az önkormányzat csak azóta tud vele foglalkozni, amióta sikerült átvennie saját kezelésébe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.