Helyt adott az alkotmánybíróság a Nemzeti Liberális Párt (NLP), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) és a legfelsőbb bíróság beadványának, és másodjára is részben alaptörvénybe ütközőnek ítélte a bírák és ügyészek jogállását szabályozó, 2004/303-as törvény módosításait. A jogszabály így ismét visszakerül a parlamentbe. A taláros testület később közli a döntés indoklását.
Az igazságszolgáltatás megszervezéséről rendelkező, 2004/303-as, valamint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács működését szabályozó, 2004/317-es törvény módosításai ellen benyújtott kifogásokat elutasította az alkotmánybíróság, így azok az államfő elé kerülnek kihirdetésre.
Az NLP és az MRSZ másodszor emelt alkotmányossági kifogást az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag három jogszabálya ellen.
Első alkalommal mindhárom törvényt részben alkotmányellenesnek ítélte a taláros testület.
A parlamenti különbizottság átfogalmazta a kifogásolt cikkelyeket, majd a jogszabályok módosított változatát előbb a képviselőház, aztán a szenátus is elfogadta.
Ugyancsak tegnap jelentette be az alkotmánybíróság, hogy az alaptörvénybe ütközőnek ítélte a Didaktikai és Pedagógia Kiadót kereskedelmi részvénytársasággá alakító sürgősségi rendeletet jóváhagyó törvényt, mely ellen az NLP, az MRSZ, a Népi Mozgalom Párt, valamint a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja emelt alkotmányossági kifogást. Az alkotmánybíróság közleményében leszögezi: a törvényeknek és kormányrendeleteknek általános érvényű rendelkezéseket kell tartalmazniuk, a Didaktikai és Pedagógia Kiadót kereskedelmi részvénytársasággá alakító sürgősségi rendeletet jóváhagyó törvény azonban egyedi esetet szabályoz, ezért alkotmányellenes.