Klaus Iohannis államfő hozzájárulását kérte tegnap Augustin Lazăr legfőbb ügyész a volt pénzügyminiszter, Sebastian Vlădescu elleni büntetőjogi eljárás megindításához.
Az egykori pénzügyminisztert vesztegetés elfogadásával gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség.
Az ügyészek szerint 2005 és 2014 között több romániai befolyásos személy egy megállapodás alapján összesen körülbelül húszmillió eurót kapott egy külföldi vállalattól.
Cserébe biztosították, hogy az illető vállalatot bízzák meg a Bukarest és Konstanca között vezető vasútvonal felújításával, illetve hogy a számlákat időben kiegyenlítik, és a vállalat megkapja egy másik, szintén általa kijavított vasútvonal felújítása után elmaradt áfahátralékot is. Amint a vállalat megkapott egy-egy összeget a román államtól (közvetve a román állami vasúttársaságtól), százalékot fizetett belőle a gyanúsított személyeknek.