Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Barikád a feledés útján

2018. április 21., szombat, Színház az egész világ

Nászta Katalin Thália erdélyi napszámosai című interjúkötete olyan, akár egy végtelen szellemi hullámvasút, amely mintegy hatszáz oldalával első látásra túl meredeknek, túl félelmetesnek tűnik, de ha az ember „kinyitja az ajtaját” és beleül, egy szempillantás alatt magával ragadja, hogy iszonyú mélységekbe és magasságokba röpítse könnyedén, játékosan, azzal a fajta természetességgel, amely csak az igaz, őszinte dolgok sajátja. Színházi emberekkel készült interjúsorozat, amelyről első látásra úgy tűnik, hogy viszonylag szűk olvasóréteget érint, de ha belelapozunk, azonnal megállapíthatjuk, hogy tele érdekfeszítő gondolatokkal, hisz a színház valójában nem más, mint a mindenkori világ tükre, kivonata, sűrítménye.

Ha bármilyen szakma jeles képviselői kötetbe foglalják tapasztalataikat, tisztelettel és elismeréssel szoktuk olvasni írásaikat, mennyivel inkább érvényes lehet akkor ez a nagy színházi személyiségekre, akik valójában az élet művészei, a mindenkori emberi lélek titkait kutatják.

Hatvan alkotó, hatvan érzékeny lélek, hatvan különböző ablak a világra ez a könyv, amelyben László Gerőtől Zsoldos Árpádig, Orosz Lujzától Illyés Kingáig, Csorba Andrástól Nemes Leventéig, Harag Györgytől Tompa Gáborig nagyon sok érdemes művésszel találkozhatunk.

A színházművészet lényegét és az alkotó szándékait, motivációit kutató kérdésekre életbölcsességtől, tapasztalatoktól, intellektustól, forró érzelmektől átitatott válaszokat kap a kérdező és a kíváncsi olvasó, amelyek olykor egymásnak ellentmondóak, mégis igazak és érvényesek ma is, ugyanúgy, mint a nyolcvanas évek elején, amikor Nászta Katalin, az akkori fiatal színésznő lejegyezte őket.

Tömény információrengeteg, amelybe beleszédül az ember, ha megpróbálja elejétől a végéig átrágni magát rajta. Olvasmányos, akár egy párbeszédekben írt dokumentumregény, mégis sok időt igényel a befogadáshoz.

Az erdélyi magyar színház hőskorának lehető legpontosabb lenyomata, mert nem egy ember szemüvegén keresztül láttatja a különböző művészi jelenségeket, színészi-rendezői törekvéseket, hanem a nyolcvanas években működő hat erdélyi kőszínház legismertebb és legelismertebb alkotóinak gondolatai nyomán.

Hangulatkeltőként hadd álljon itt egy idézet a Vadász Zoltánnal készült interjú felvezetőjéből: „…Leülünk az alsó teraszon egymással szembe. Zavarban vagyok, azt hiszem ő is, nemigen tudja, hová tegye az érdeklődésem, aztán kisimulnak egymás iránti gondjaink-félelmeink, és megered a szava. Később rájövök, épp olyan szomjas szeretetre, mint Táti, sok a hasonlóság is köztük töltésben, tartalomban, épp csak kicsit »megéltebb«, tapasztaltabb Vadász, mint Zsoldos, innen higgadtsága is – no meg a története sem mindennapos színészek körében…”

A módszertani és műfajelméleti szempontok szerint bíráló szakkritika valószínűleg számonkéri majd a szerzőtől, hogy mit keresnek az ehhez hasonló leírások az interjúszövegek között, de a legszigorúbb szakemberek is beláthatják, hogy a személyes észrevételek, vallomások nélkül sokkal szegényebb volna ez a kötet.

Nem kevesebb, hanem több ez a mű szabályos interjúk sorozatánál, inkább beszélgetőkönyv, amelyben néha a szerző válaszol az interjúalanyok által feltett kérdésekre, s amelyben úgy ismerkedhetünk meg az erdélyi magyar színház világával, ahogy csak egy mindenre figyelmes, az örök titkokat kereső fiatal színész nyithatja meg előttünk az általa félig-meddig ismert, de olykor számára is elérhetetlennek tűnő csodálatos világ kapuját.

Lenyűgöző az író őszintesége és irodalmi érzéke, amely valójában az összekötő szövegekben érhető tetten, és azokban a személyes hangú vallomásokban, emlékezésekben, amelyeket például Flóra Jenőről, Seprődi Kiss Attiláról, Visky Árpádról olvashatunk a kötetben. Nászta Katalin színészként és íróként egyaránt új, ismeretlen tájak felé kalandozott, és jól tette.

„Szó, szó, szó” – Hamlet szavai jutnak eszembe a vaskos könyvet olvasgatva, és megállapítom magamban, hogy ilyen sok magyarázat, elmélet, vélemény nyomán sem lehet maradéktalanul megérteni, leírni, tetten érni a csodát, mely a színház lényege, mely értelmet ad a játéknak, amelyben az alkotó és a befogadó igazán találkozni tud egymással. És mégis szükségesek a szavak, mert csak ezek maradnak meg, csak ezek tudnak összekötni a múlttal, minden más tünékeny káprázat. Nászta Katalin meséli: „Élénken él emlékezetemben egy idős színésznő, aki Izraelbe települt, és onnan jött el meglátogatni egykori színházát. Fiatalok voltunk, nem ismertük, idegenkedve néztük a múlt letűnt csillagát. Hamar megérintett az elmúlás szele. Ennyi a pálya? Ki ez az öreg nő? Nekünk a most volt a fontos, a mi életünk, szerepeink, mi számítottunk, mit sem adtunk a múltra. Hogy aztán nagyon rövid időn belül ugyanazt élhessük át, ki-ki a maga módján…”

A színésznő által megszólított egykori bonvivánok és primadonnák közül sokan eltávoztak már, csak reménykedünk, hogy emlékük, gondolataik még velünk maradnak egy ideig.

Ezért fontos, ezért színháztörténeti jelentőségű Nászta Katalin munkája. Barikád a feledés útján.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 337
szavazógép
2018-04-21: Színház az egész világ - Nagy B. Sándor:

Nászta Katalin szellemi poggyásza – Erdélyi színészportrék a nyolcvanas évekből

Nászta Katalin egykori sepsiszentgyörgyi színésznő két könyvét mutatták be hétfőn és kedden délután Sepsiszentgyörgyön, illetve Kézdivásárhelyen. A Thália erdélyi napszámosai című interjúkötet és az Ének az élőknek című verseskötet is tavaly látott napvilágot, a szerzővel Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának igazgatója és Czegő Zoltán író, költő beszélgetett.
2018-04-21: Színház az egész világ - :

Nászta Katalin versei