Meghirdette A székelység története – Kádár Gyula Emlékversenyt az ötletgazda Székely Mikó Kollégium Alapítvány a névadó középiskolával, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házával és a MERT Egyesülettel közreműködve, Sepsiszentgyörgy önkormányzatának támogatásával. Ez már a negyedik alkalom. A verseny célja, hogy a diákok kézbe vegyék a Székelység története című tankönyvet, megismerjék és megszeressék szülőföldjüket – fogalmazott Pénzes Loránd történelemtanár, a vetélkedő főszervezője.
A vetélkedő, amelyre hatodikos, hetedikes tanulókból alkotott háromtagú csapatok nevezhetnek be, két fordulóból áll. Az előző években a székelyek az Erdélyi Fejedelemség korában, illetve az első világháborúban témaköröket dolgozták fel a diákok. Ezúttal a székelység középkori történelmét járják körül. Az előző évekhez képest némi változást tartalmaz a kiírás. Az első fordulóba a vetélkedőre jelentkező csapatoknak pályamunkát kell készíteniük, amelyben szabadon választott formában ismertetnek egy településük vagy tágabb szülőföldjük épített örökségének részét képező kiemelkedő épületet, történetét, ahhoz tartozó legendát: kerített templom, vártemplom, templomvár, kastély, kúria. A feldolgozás lehet dokumentumfilm, pp-bemutató vagy illusztrált írott anyag. Az elbírálásnál fontos szempont a pályamunkák egyéni, kreatív elkészítése, játékos feldolgozása.
A második fordulóra az első tíz legtöbb pontszámot szerzett csapat kap meghívást, de iskolánként csak egy csapat juthat a döntőbe. Ebben a fordulóban a csapatoknak írásbeli és kreatív feladatokat kell megoldaniuk, településük értékeit kell bemutatniuk, a csapattagoknak elkészített családfájukat kell magukkal vinniük.
A vetélkedőre A székelység története című segédkönyv 2015-ös második kiadásának második, harmadik és negyedik fejezetéből kell készülni. A pályamunkák elkészítésénél kérik a szabadon használt forrásanyagot megnevezni.
Jelentkezni május 14-ig lehet, a pályamunkák beküldési határideje június 14., a második forduló vetélkedőjét október 26-án tartják Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A forduló résztvevői könyvjutalomban részesülnek, és október 27-én honismereti kiránduláson vesznek részt: többek között Homoródjánosfalva, Székelydálya, Székelyderzs, Bögöz templomát tekintik meg.
Jelentkezési lap a szekelysegvetelkedo@gmail.com címen igényelhető, ugyanott bővebb információt is lehet kérni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.