Kosárlabda, Női Nemzeti LigaEgy lépésre a harmadik bajnoki címtől

2018. április 21., szombat, Sport

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC együttese egy lépésre áll a harmadik bajnoki címétől, miután szombaton este 71–51 arányban diadalmaskodott a Szatmárnémeti VSK csapat ellen a kosárlabda női Nemzeti Liga döntőjének második sepsiszentgyörgyi meccsén, és így már 2–0-ra vezeti a határ mentiekkel szembeni párharcot. A pénteki összecsapás után fáradt csapatok kissé erőtlen, ritmustalan mérkőzést hoztak össze, amit – akárcsak egy nappal korábban – a zöld-fehérek úgy nyerte meg, hogy az első sípszótól az utolsóig vezettek, vendégeik pedig végig futottak az eredmény után. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó küzdelemsorozat következő találkozóját április 26-án, csütörtök rendezik meg, a 18.15 órától sorra kerülő találkozót a Digi Sport élőben közvetíti.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

A döntő második szentgyörgyi meccsét is Webbel, Marshallal, Gördi-Părăuval, Neaguval és Mijovic-csal kezdte Zoran Mikes, a hazaiak edzője, a túloldalon viszont Marius Dobă egy helyen módosítva, Solopova helyet Harrisont rakta be a kezdő ötösébe, ami Greennel, Mandacheval, Densonnal és Sfârleaval egészült ki.

A találkozó első kosarát Webb hozta össze, amire Harrison válaszolt (3–2). Egy remek zöld-fehér sorozat után már 9–2 volt az állás, de Harrison és Denson jó játékának köszönhetően a szatmáriak gyorsan felzárkóztak (9–8). A folytatás azonban már a háromszéki csapatról szólt, amely gyorsan megnyugtató távolságra dobra magát a VSK-hoz képest, s Neagu triplájával 10 pontos előnnyel zárta az első negyedet (22–12). Érdekességképpen: a csapatok pénteki meccsének nyitószakasza is ezzel az eredménnyel zárult. A második játékrészt is hazai tripla nyitotta meg, ezúttal Marshall bizonyult pontosnak távolról, majd gyors kosárváltás után a 16. percben a Sepsi-SIC-nek már kétszer annyi pontja volt, mint Szatmárnak (30–15). Dobă mester időkéréssel próbálta megfékezni a zöld-fehér úthengert, ám nem járt sok sikerrel és csapata 16 pontos hátrányban zárta az első félidőt (40–24).

A harmadik negyed a vártnál kiegyensúlyozottabbra sikeredett, s Webb és Marshall mellett a Denson is betalált a hárompontos vonalon túlról.

A 30. percben már 20 ponttal vezetett a SIC (56–36), ám a játékrész hajrájában Solopova büntetőből szerzett kosarával 56–37 volt olvasható az eredményjelző táblán. A 35. percben Zoran Mikes tanítványai 24 ponttal vezettek (65–41), a találkozó hajrájában Marshall két triplával is megörvendeztette a most is végig szurkoló hazai közönséget, a szatmáriaknál pedig kellett Harrison és Denson remekelése, hogy a határ mentiek csak 20 pontos hátrányba zárják a meccset (71–51). Ezen a mérkőzésen is meglátszott a két csapat közötti különbség, elsősorban abban, hogy a SIC-től tíz kosaras iratkozott fel a pontszerzők listájára, a VSK-nál pedig csak öten tudtak pontozni a kétszeres bajnokkal szemben.

Marshall 28 pontot szerzett. Fotó: Henning János

 

Az összecsapás legeredményesebb játékosa egyértelműen a 28 pontot összedobáló Marshall lett, aki kilenc lepattanóval, egy gólpasszal és egy szerzett labdával is hozzájárult a Sepsi-SIC szombati diadalához.

A Szatmárnémeti VSK együttesétől ezúttal is Denson volt a legjobb, s a 23 pontjával majdnem egyedül dobálta össze a Marius Dobă irányította gárda szombati hozományának felét.

Kosárlabda női Nemzeti Liga, döntő – második mérkőzés: Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 71–51 (22–12, 18–12 16–13, 15–14). Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna. Mintegy 1200 néző. Vezette: Mircea Șerban, Alexandra Stan, Alexandru Stamate. Sepsi-SIC: Webb 8/6, Marshall 28/15, Gödri-Părău 7/3, Neagu 4/3, Mijovic 8 (cserék: Kilin 5, Hamilton-Carter 4, Dzankic, Kress 2, Kovács, Stoenesu 1, Huțanu 4). Edző: Zoran Mikes. Szatmárnémeti VSK: Green 4, Sfârlea, Mandache, Denson 23/6, Harison 13 (cserék: Uiuiu, Olah, Kádár, Szmutku, Solopova 8, Baltic 3). Edző: Marius Dobă.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2018-04-21: Belföld - :

A magyar kormány nem fogja magára hagyni a magyar orvosképzést Erdélyben

Nem szabad a fejünket a homokba dugnunk, gondolkodni kell azon, hogy radikálisan más utat kezdjünk az erdélyi magyar orvosképzést illetően -- jelentette ki pénteken Marosvásárhelyen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
2018-04-22: Közélet - Fekete Réka:

Felemelő nyitány Fortunával (27. Szent György Napok)

A tavasz, a bor és a szerelem himnuszaként számontartott, Carl Orff Carmina Burana kantátájával olyan felütéssel kezdődtek szombat este a Szent György Napok, amely Sepsiszentgyörgy zenei életének magasan kiemelkedő eseménye, s amelyet minden bizonnyal sokáig történelmiként fognak emlegetni. A Krisztus Király-templomban helyi kórusok, székelyföldi zenekarok, meghívott szólóénekesek előadásában csendült fel a 11–13. századi latin, német és francia versekre írt kantáta, amely 1937-es frankfurti bemutatása óta a világ zeneirodalmának egyik legnépszerűbb, legtöbbet előadott és hallgatott művévé vált.