Rögtönzött, csupán a városünnep ideje alatt látható kiállítása nyílt Ramon Grosos megyeszékhelyi festőnek a Szimplában. A tárlaton egy család magángyűjteménye látható – e képeket az elmúlt 16 évben festette –, amelyet pár újabb alkotás egészít ki.
Utóbbiakról Ramon Grosos elmondta, harmincegy festményből álló sorozat részei, melyek egy, a megyeszékhely szomszédságába tervezett új épületbe kerülnek majd. Mint fogalmazott, festményei főként közösségi oldalán követhetőek, ő maga nem hajt kiállítások szervezésére.
A negyvenesztendős, sepsiszentgyörgyi származású alkotó közgazdásznak tanult, de olaszországi mesteri képzése során rájött, a festészet jobban érdekli, viszont a műalkotások menedzsmentjével kapcsolatos ismereteit hasznosítani tudja. Korábban dolgozott közgazdászként is, ma már csak festészettel és belső tervezéssel foglalkozik. Mint mondta, a megyeszékhelyen is bemutatkozott pár alkalommal, képei olaszországi, európai, amerikai galériákba is bekerültek. Mostanában aktokat fest, de fontosnak tartja a fiatal tehetségek felkarolását is.