A sportesemény mottója a tavalyhoz hasonlóan a „Tegyük meg együtt, amit egyedül nem tudunk” felhívás volt. A szaladás célja, hogy teljesítsék a 42 kilométeres maratoni távot váltó formájában, a tanárok és diákok közös részvételével, vagyis minden lelkes rajthoz állónak legalább 400 méterrel kellett hozzájárulnia a kitűzött cél megvalósításához.
Az önfeledt hangulatú futáson tavaly 90 tanuló és 5 tanár szaladt stafétaszerűen 194 400 métert, az idén pedig 186 tanuló és 2 tanár részvételével teljesítettek 637 600 métert.
Az előző évben egy diák huszonnyolc alkalommal szaladta le a 400 méteres kört, idén ezt a számot is sikerült növelni, hiszen az egyik diák negyvenötször teljesítette a kört, mellette szép számmal voltak olyanok is, akik 30, 20 és 10 kört tudhatnak maguk mögött.
„Gratulálunk minden részt vevő tanulónak. Nagyon kihangsúlyoznám azt a tényt, hogy nem versenyt hirdettünk, hanem részvételre szólítottuk a gyerekeket, és nem ígértünk előzetesen semmilyen anyagi vonatkozású juttatást” – mondta Kodolányi Edit testnevelő tanár. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.