A nagy érdeklődésre való tekintettel május 13-áig meghosszabbították az Anna – Változatok székely asszonysorsra című kiállítást Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A 2017. november vége óta látható formabontó kiállítás egy képzelet szülte elbeszélő szemszögén keresztül kalauzol végig a 20. század nagy traumáin, tucatnyi valós történetből összesűrített fiktív életút két változatát meséli el. A főszereplő Anna, aki 1920-ban születik bele a zárt falusi közegbe, ahol erős társadalmi normák szabályozzák mindenki életét. Anna sorsának fejezeteit a tárlat korhű tárgyanyaggal illusztrálja, azonban a középpontban nem azok, hanem elképzelt használójuk, egy asszony áll. A látogató okostelefonon vagy audioguide-on keresztül követheti, amint a főszereplő egyes szám első személyben elmeséli életének sorsdöntő állomásait.
Anna élete kényszerpályára kerül, amikor 17 évesen egy falusi mulatság folyományaként megesett lány lesz. Ezen a ponton a történet kettéválik, és a látogató döntheti el, melyik életutat járja végig. Az elsőben Anna megtartja gyermekét, és hozzámegy egy idősebb férfihoz. A másikban elhajtatja magzatát, majd a falusi közösségből kivetve Kolozsvárra megy cselédnek egy később deportált gazdag zsidó gyáros családjához.
z egyik ágon Anna a kommunizmus, a kollektivizálás elszenvedőjeként jelenik meg, míg a másikon agitátorként maga is az új hatalmat szolgálja. Azonban mindkét életút a városi blokklakásban leélt magányos öregkorral végződik.
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum kiállítása Marosvásárhely után érkezett Budapestre. 1920 óta ez az első alkalom, hogy külhoni intézmény saját kiállítással mutatkozott be a Nemzeti Múzeumban – olvasható a múzeum közleményében. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.